HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Új programok vihetik előre az együttműködést Kárpátaljával

2022. augusztus 1. (hétfő) 10:38
 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat tavaly decemberben adott be pályázatot a Bethlen Gábor Alapkezelőhöz, hogy ebben az évben új programokkal segíthesse a 25 éves múltra visszatekintő együttműködését Kárpátaljával.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a nemzetpolitikai stratégiához kapcsolódó programok, tevékenységek megvalósulását segíti, egy erre a célra elkülönített állami pénzalapból. Kiemelt feladat ezen belül a külhoni magyarság szülőföldjén történő egyéni és közösségi boldogulásának, anyagi, szellemi gyarapodásának elősegítése és kultúrájuk megőrzésének támogatása.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat és a Kárpátaljai Megyei Tanács legutóbb 2016-ban rögzítette helyi közösségeik együttműködését, amivel hozzájárultak a térség gazdasági, kulturális és környezetvédelmi fejlődéséhez, ezzel is segítve a határon átnyúló terület- és vidékfejlesztési, valamint koordinációs feladataik hatékony és eredményes ellátását.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közreműködésével eddig három testvér-települési megállapodás született Kárpátaljával: 2017-ben Szirmabesenyő és Huszt, 2018-ban Sajóbábony és Homok, valamint Bükkábrány és Ilonca kötött együttműködési megállapodást.

A megyei önkormányzatnak továbbra is fontos a kárpátaljai kapcsolat, ezért a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával megbeszéléseket tartanak Kárpátalja vezetőivel, amelyen meghatározzák a következő évek együttműködési területeit. Ezen felül a Megyeháza humanitárius adománycsomagot is összeállít, amelyet átad a Kárpátaljai Megyei Tanácsnak.  

megvalosult_a_magyar_kormany_tamogatasaval_bga_alap_kicsi.jpg

Kárpátalja és Borsod-Abaúj-Zemplén megye kapcsolata A két megye együttműködésének alapját a Magyarország (akkori nevén Magyar Köztársaság) és Ukrajna közötti, jószomszédság és az együttműködés alapjairól 1991-ben aláírt Szerződés jelenti. Ezt követően Borsod-Abaúj-Zemplén és Kárpátalja kapcsolatai a 2011-ben megkötött Együttműködési Megállapodásra épül. Az abban foglaltak szerint a két megye helyi közösségeinek együttes tevékenysége hozzájárul a határon átnyúló területfejlesztéshez. A minőségi bortermelésnek Kárpátalján is nagy hagyománya van, amely viszont a turisztikai kapcsolatok közös kiindulópontja.

Az ukrán partnerrel több pályázati programban is részt vett Borsod-Abaúj-Zemplén megye önkormányzata, az egyik ilyen kiemelt terület a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által koordinált pályázatok, a másik a Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna Határon Átnyúló Együttműködési Program (HU-SK-RO-UA).

Vissza