HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

Uniós szalámi

2019. július 30. (kedd) 10:01
 

(Latrán Béla jegyzete) Könnyű belátni, hogy a kétharmadnyi kormánypárti képviselővel rendelkező magyar parlamentben a Fidesz szavazata nélkül nem kaphatott volna többséget egyetlenegy ellenzéki képviselő sem a tisztségviselői posztokra történő voksoláskor.

Ezért a szokásjognak megfelelően a pártok a szerzett mandátumok arányában megállapodtak a parlamenti funkciók egymás közti felosztásában, így biztosítva a kisebbségben maradt választó polgárok képviseletét. Ezt követően valamennyi frakció megszavazta a pártok jelöltjeit. A képviseleti demokrácia íratlan szabályai szerint, ugyanilyen „gentleman’s agreement” megegyezésekkel működött eddig az Európai Parlament is. Az „úri becsületszón” alapuló megállapodásokat talán nem véletlen, hogy mely pártok szegték meg. Akik még csak azt sem értik, hogy miért kérik ezt számon rajtuk.

Elvégre a mintát adó nagyszülők pártja, az MKP 1945-ben 17 százalékkal szalámizta le az 57 százalékos FKGP-t. (Ebben az Apró és a Donáth nagypapa vezető beosztásokban személyesen is részt vett, bár útjaik később elágazódtak.) Úgy tűnik, hogy az unokák liberális demokráciájában a liberális jelző ugyanolyan, mint a népi demokráciában a népi szó volt. Az, hogy a demokrácia-defi cites utódok a nemzeti és a regionális érdekeket is fi gyelmen kívül hagyják, esetükben természetes. Sőt, a Soros által pénzelt NGO szervezetek támogatását is igénybe véve, egyenesen ők szervezik a magyar és a lengyel kormánypártok ellen azokat akciókat, amelyekkel megakadályozzák az EP bizottságokon belül, hogy ezek a pártok elfoglalják a számarányosan nekik jutatott pozíciókat, a pártcsoporti alkuk részeként. Vagyis, azt kívánják elérni, hogy az EPP frakciója a megszerzett helyekből ne adjon a magyar képviselőknek. A hazánk képviseletére nézve, csak negatív összegű eredményt produkáló akciót remélhetőleg, a magyar választók egyszer még megfelelően honorálják.

Időközben az Európai Bizottság élére új elnök került. A V-4 politikusainak hathatós közreműködésével sikerült megakadályozni a lopakodó központosítást szolgáló csúcsjelölti rendszer két, számunkra kedvezőtlen jelöltjének megválasztását.

A hétgyermekes, értelmiségi családból származó új elnök a dallamos nevű Ursula von der Leyen szintén 7 gyereket szült. Édesapja Ernst Albrect vezető CDU politikusként 1976–1990 között Alsó-Szászország tartományi miniszterelnöke volt. A 61 éves sikeres kereszténydemokrata politikusnő, nemcsak csinos, de három nyelven beszélő, imponálóan tehetséges szónok. Megválasztásához nagyon is kellett a Fidesz-KDNP támogatása, mert csak 9 szavazattal kapott többet a szükségesnél.

Az elnök asszonynak tevékenysége során ugyancsak szüksége lesz a konfliktuskezelő képességére, hisz az EU előző vezetése az égvilágon semmit sem oldott meg, sőt, inkább fokozta a problémákat. Az Unió fennállása óta sosem volt ennyire megosztott.

A mélyülő régi és új törésvonalakat látva mindenesetre megnyugtató, hogy legalább az uborka görbületével és a nyári időszámítás kérdésével már nem kell foglalkoznia.

Vissza