HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Zemplén-projekt

2009. július 15. (szerda) 13:38
 
Sajtótájékoztató keretében mutatták be július elején a füzérradványi Károlyi kastély felújításának tervét. Az úgynevezett Zemplén-projekt részeként benyújtott pályázat keretében tervezik a teljes földszinti rész felújítását, kiállító térré alakítását, interaktív, látogatóbarát fejlesztésekkel színesítve. Emellett kulturális programok rendezésére alkalmas helyszínt, kávézót és ajándékboltot is kialakítanának az épületben.

Dr. Hörcsik Richárd, országgyűlési képviselő a projekt turisztikai jelentőségét hangsúlyozta. Kiemelte, hogy a tervezett fejlesztés szerves része lehet a Tokaj-Zemplén térségi desztinációnak, meghatározó vonzerőt jelent majd a térség számára. Különös tekintettel arra a tényre, hogy Kassa 2013-ban Európai kulturális fővárosa lesz.

[1_960] Kastely.jpg

Horváth Jenő, Füzér polgármestere ismertette a további projektelemeket, így többek között beszélt a pusztafalui Tatár jurta táborról, a hollóházi Ökoturisztikai látogató központról, a Pálházára tervezett Tájoló-kilátóról és a füzérkajatai megkovásodott fatörzs látogató helyről. A konzorciumvezető azt nyilatkozta: a térségben páratlan összefogás jött létre a Zemplén-projekt keretében. A projektet a megyei közgyűlés és a sátoraljaújhelyi Többcélú Kistérségi Társulás együttműködési megállapodás keretében és külön határozattal egyhangúlag támogatta.

Vissza