Zenevarázs kicsiknek, nagyoknak
2014. június 18. (szerda) 11:02S emellett fontosnak tartják, hogy helyet adjanak a rendezvényben a helyi zenei értékeknek. E kettős cél jegyében élvezhettük kedden délután a MANDRALÍNIA című mesemusical lemezbemutató koncertjét.
A pályáját miskolci újságíróként kezdő Cs. Szabó Virág „Mandralínia, a harcosok földje” című kisregényéből Izsó Angelika készített pár éve színházi szövegkönyvet, melyet a miskolci zenepedagógus, Barta Ildikó zenésített meg 2009-ben. Az új zenés meséből a közelmúltban hangfelvétel is készült, amelyet most először mutattak be a nagyközönség előtt, lemezbemutató formájában. Az esten olyan népszerű énekes színészek léptek fel, mint Vágó Zsuzsi, Veréb Tamás, Tunyogi Bernadett, Vida Péter, Seres Ildikó, Dézsy Szabó Gábor, s mellettük a zeneszerző is több dalt előadott. A nagy érdeklődést nemcsak a családi musicalek közkedvelt volta magyarázta, hanem az is, hogy az alkotók, közreműködők mind kötődnek a városhoz. Ennek is köszönhetően rendkívüli barátságos, szeretetteljes hangulat jellemezte az estét.
De felforrósodott a hangulat a Budapest Klezmer Band koncertjén is.
A Jávor Ferenc alapította és vezette együttes által hatalmas intenzitással előadott tradicionális zsidó zene nem ismeretlen a miskolci közönség előtt, hiszen pár évvel ezelőtt óriási sikerrel játszotta a színház a Menyasszonytánc c. musicalt, amelyből a koncerten is felcsendült részlet. S amint a mesemusical először hallott melódiái, úgy ezek a már ismert dallamok is elvarázsolták az est közönségét.
![[0_960] szerda1.jpg [0_960] szerda1.jpg](news/5312_0_960.jpg)
![[2_960] szerda2.jpg [2_960] szerda2.jpg](news/5312_2_960.jpg)
![[1_960] szerda3.jpg [1_960] szerda3.jpg](news/5312_1_960.jpg)
![[3_960] szerda4.jpg [3_960] szerda4.jpg](news/5312_3_960.jpg)
![[4_960] szerda5.jpg [4_960] szerda5.jpg](news/5312_4_960.jpg)
Képek és szöveg: Mikita Gábor
„A Bartók Plusz Operafesztivál jelentősen átrajzolta Miskolc arculatát, lendületet adott a város és a régió felzárkózásához, gazdasági, turisztikai megújulásához. A tizenhárom éves múltra visszatekintő seregszemle nemcsak a világ legteljesebb Bartók-fesztiválja, de a Közép-Kelet-Európai régió rangos eseménye is, ezért az illetékes tárca kiemelt figyelmet fordít támogatására.
A kulturális kormányzat 2014-ben 50 millió forinttal segíti a rendezvényt, melyből 20 millió forintot a Nemzeti Kulturális Alap Fesztiválkollégiuma, 30 millió forintot pedig az NKA miniszteri kerete biztosít. A rendezvény idei főtámogatója a MOL és a TVK.”









