HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

Az országjárás első állomása volt Szerencs

2011. november 9. (szerda) 18:05
 
Koncz Ferenc szerencsi polgármester meghívásának eleget téve tiszteletét tette Hegyalja Kapujában Czerván György...


[1_180] orszagjaras 02... a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára, és Szabó Csaba földügyekkel foglalkozó miniszteri biztos. A kedd délutáni látogatás részét képezte annak a programnak, amely a Magyar Kormány tagjainak, szakpolitikusainak az országjárására fókuszál a 2012-es költségvetés bemutatása kapcsán. Koncz Ferenc a Rákóczi-vár Lovagtermében köszöntötte a tájékoztatón megjelent helyieket. Felvezető beszédében megjegyezte, a meghívott politikusok nem csak a szaktárcához tartozó országos helyzetet és elképzeléseket világítják meg, kitérnek a szűkebb pátriára, jelen esetben Tokaj-hegyaljára és Szerencs városára is. A fórumot megelőző sajtótájékoztatón Czerván György elmondta, a Kormány munkáját első kézből közvetítik a választók felé ezen a módon, ám a kezdeményezés eddigi tapasztalatairól még semmit nem tud mondani, mert Szerencs az első állomásuk. A várost elsődlegesen, de az ország egészét is jócskán érintő, un. „Cukorbizottság” megalakítása révén hangsúlyozta, hogy a cukorárak emelkedése ürügyén tették fel a kérdést, miért tart ott a cukorhelyzet, ahol tart. – Korábban exportáltunk, most importőrök vagyunk, az ország szükséglete háromszázezer tonna, de csak százezer kvótára van termelési jogunk – sorolta az államtitkár. [2_180] orszagjaras 03- A moratórium a 2014-2015-s kvótaévben jár le, a jelenlegi répatermelést 2014-ben érinti ez a rendszer utoljára. Elképzeléseinket most terjesztettük be az agrárminiszteri tanács felé, ebben az is szerepel, hogy amikor kifut ez a kvótarendszer, akkor úgymond szabad lenne a verseny. Folyik a vita, a huszonhét tagország vegyesen fogadta a hírt, többen a rendszer 2020-ig terjedő fennmaradása mellett érvelnek. Mi megfogalmazzuk az álláspontunkat, ám van veszély, akármilyen verzió történik. Egyelőre úgy látjuk, hogy hazánknak a kvótarendszer megtartása az érdeke, mert ha ez eltörlésre kerül, akkor megszűnik a minimálár. Teljesen a szabad versenynek lennének kitéve a magyar répatermelők, és meg kell mondani, a természeti adottságokat nézve vannak nálunk kedvezőbb feltételek között cukorrépát termelő országok. Egyszóval nagyon nehéz helyzetbe kerülnénk. Mi a jelenlegi rendszeren belül az önellátás felé szeretnénk haladni, vagyis afelé, hogy tudjuk megtermelni a már említett háromszázezer tonnát – fogalmazott az államtitkár majd hozzátette, hogy a politikai szándék meg van a cukorgyár felépítésére, még a forrás sem jelentene nagy akadályt, mutatkozik befektetői igény, ám ott van a gond, hogy aki nem rendelkezik kvótával, az csak büntetőilletékkel tudná piacra dobni ezt a cukormennyiséget. [4_180] orszagjaras 04- Ez kilónként jelentene százötven forintot hozzávetőlegesen, tehát azonnal versenyképtelenné válna az így felpumpált cukorágazat. A lényeg, hogy azt a kvótát, ami hiányzik az önellátás irányába történő elmozduláshoz, a jelenlegi rendszeren belül kellene megszerezni. Ez egy nagyon bonyolult brüsszeli procedúra, időben legalább másfél év. Ha lesz új cukorgyár hazánkban annak érdekében, hogy a hazai szükséglet ki legyen elégítve, akkor az egyik szóba jöhető új gyárépítési terület Szerencs kell hogy legyen – mondta Czerván György.

A pályázat szigorú feltételekkel bír

[6_180] orszagjaras 05Szabó Csaba az állami földek vagyonkezelésével kapcsolatos tervekről beszélt. Elmondta, hogy a Nemzeti Földalap nagyon speciális terület, az állami földvagyont működteti. Személyét szeptember 16-tól érte a megtiszteltetés, hogy ellássa a felügyelettel járó feladatokat. – Zajlik egy föld bérbeadási akció, mintegy hetvenezer hektárról van szó, a helyben működő kis –és közepes vállalkozások megsegítésére. Nagy az érdeklődés az országban, természetesen Szerencs térségében is találhatók bérbe adandó területek, érdemes lesz érdeklődni a polgármesteri hivatalokban – tájékoztatott Szabó Csaba megjegyezve, hogy aki ezerkétszáz hektárnál nagyobb területet használ bármilyen jogcímen, nem vehet részt az akcióban, a pályázaton. A kisebbek is csak addig, amíg el nem érik az imént jelzett földterületet a bérleménnyel együtt. – Másik fontos célunk – folytatta a miniszteri biztos -, hogy állattartási kötelezettséget írunk elő annak érdekében, hogy a hazánkban katasztrofális szint alá csökkent haszonállat létszámán javítsunk. Természetes, hogy a legfontosabb szempont az új munkahelyek teremtése, mindez egy szigorú pályázati rendszeren belül. Csak egy példa erre: a bérleményre nem pályázhat az, aki a terület határától nagyobb távolságra él, mint húsz kilométer. [9_180] orszagjaras 06Ugyanakkor a bérlet húsz éves időtartamra szól kedvezményes, 1250 forintos aranykoronánkénti bérleti díjért. Ez fix ár, tehát nem licitet hirdetünk, nem lesz árverseny, mert akkor a tőkeerősebb gazdaságok előnyt élveznének a gyengébb képességekkel rendelkezőkkel szemben. Egyről van szó, meg kell felelni a feltételeknek és megköthetjük a szerződéseket. A részletek már olvashatók a Nemzeti Földalap honlapján, bár B.-A.-Z. Megye oldala még feltöltés alatt van. Szerdán egyeztetünk és ezután a borsodi földekről is beszerezhetők lesznek az információk, ezeket elküldjük az önkormányzatoknak is. A pályázatokról bíráló bizottság dönt, a megyei irodákban működnek majd, pontozzák a pályázatokat és tesznek javaslatokat a nyertesek személyére - részletezte a miniszteri biztos hozzátéve, hogy az EU-s csatlakozást követően harmincezertől több vállalkozás tűnt el. [7_180] orszagjaras 07- Amíg 2004-ben kétszáznyolc-ezer vállalkozás igényelt földalapú támogatást, ez 2010-ben száznyolcvanezer alá csökkent. Mindez érzékelhető a mezőgazdaság szerkezetén, ha végigmegyünk az országon, repcét, kukoricát, búzát és napraforgót látunk, jóformán semmi mást. Legelésző állatokat csak elvétve, nagyon rossz irányba mentek el a folyamatok. Az sem igazán jó, hogy már nem a városiak mennek vidékre vásárolni élelmiszert, hanem fordítva, a vidékiek utaznak a nagy bevásárló központokba, a multikhoz. Sok dolgot szeretnénk megváltoztatni, ezek egy része ez az akció – közölte a sajtótájékoztatón Szabó Csaba.

[5_960] orszagjaras 08

[8_960] orszagjaras 09

[3_960] orszagjaras 10

- SfL -

Vissza