HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESÉLETMÓDX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
fókuszban

Ezerrel az elsők között

2007. április 1. (vasárnap) 13:16
 
Bemutatjuk a József Attila Gimnáziumot.

ÚJSZERŰ PROGRAMOK

Tuza Ottó – történelem–magyar szakos tanár igazgató szerint az összevonás oka a racionális űködtetés volt. A teljes vertikumot figyelembe éve közel ezer diákjuk van, így a megye egyik legnagyobb oktatási i ntézményévé vált a gimnázium. A beiskolázás, mint a középfokú intézmények többségében, már itt is gondot okoz. Részben, ugyanis a demográfiai csökkenés érezteti hatását, illetve a lakosság szerkezeti változása is. A hátrányos helyzetű tanulók Arany János programjára és a 6 osztályos gimnáziumi képzésre többen is jelentkezhetnének…

[23_3_300.jpg] Iskola1.jpg

„Büszke vagyok arra, hogy több újszerű programot sikerült elindítani az intézményben az elmúlt években. Ezek közé tartozik például a nyelvi előkészítő, amely valójában nulladik évként működik. De ilyen az Arany János kollégiumi program, valamint a Nyíló világ program, a városban működő General Electric (GE) segítségével. Sok pályázatban vesz részt intézményünk. A sikeres felvételiket alapul véve, a vegyes típusú középiskolák országos rangsorában, a középmezőnyben vagyunk. Azonban van egy másfajta viszonyítási rendszer is, nevesen a hozzáadott érték alapján számított sorrend, amely szerint benne vagyunk az első tizenötben. Ez esetben azt mérik, ki jön be és ki megy ki. A kettő közötti különbség mutatja az intézményben folyó munka eredményességét. De visszatérve a felvételikre, a miskolci Földessel, vagy a budapesti elit gimnáziumokkal nem tudunk versenyezni, mások a lehetőségeink” – tájékoztatott az intézmény eredményeiről az igazgató.

A NYELVEKTŐL AZ INFORMATIKÁIG

A nyelvi előkészítőről érdemes tudni, hogy itt heti 12 rában tanulhatják a diákok az angol, német, orosz agy latin nyelvet. Az idegen nyelv mellett nagy óraszámban tanulhatnak informatikát is, mivel az intézmény több, jól felszerelt szaktanteremmel rendelkezik. A reál tárgyakat kedvelők pedig emelt szintű nyelvi–matematika és matematika–informatika osztályokat választhatnak. Azok a diákok akik még nem döntöttek, az általános tantervű osztályokban tanulhatnak. Az érettségi birtokában pedig jelentkezhetnek szakképzésre vagy egyetemre, főiskolára…

A megyei önkormányzat fenntartásában működik az ózdi József Attila Gimnázium, Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, amelyben közel ezer diák tanul. A gimnáziumot 1945-ben alapították, és az eltelt évtizedekben több alkalommal változott a képzési forma. Középfokú egészségügyi szakközépiskolai képzés 1968 óta van itt, pár évre rá pedig beindult – az ugyancsak egészségügyi – szakképzés is. A legnagyobb változás talán mégis 2005 nyarán következett be, mikor összevonták a gimnáziumot, a zeneiskolát és a kollégiumot egy intézménybe.

FELZÁRKÓZTATÁS

A hátrányos helyzetű tanulók Arany János kollégiumi programjához csatlakozó diákok egy tanévet előkészítő évfolyamban töltenek el. Ennek célja, hogy felkészítsék őket a középiskolai követelményekre. Új ismereteket nem tanítanak ez alatt az idő alatt, a hangsúlyt a készségfejlesztésre helyezik. Az előkészítő elvégzése után a diákok szabadon döntenek, hogy a térség melyik középiskolájában tanulnak tovább. A roma fiatalok felzárkóztatásában is aktív szerepet vállal az intézmény.

AKIRE BÜSZKÉK: STEFANEK GERTRÚD

[23_2.jpg] kulcs1.jpg

„Nem voltam eminens diák, de borzasztó sok támogatást kaptam a tanáraimtól ahhoz, hogy ezen a pályán elinduljak, vigyem valamire” – vallott az ózdi József Attila Gimnáziumban töltött évekről Stefanek Gertrúd, világ- és Európa-bajnok tőrvívónk. „Amikor az ifjúsági válogatotthoz kerültem Papp Berci bácsitól, az osztályfőnökömtől, olyan jellemzést kaptam, mintha én lettem volna a legjobb, a mintadiák. Azt a kedvezményt is megkaptam, hogy heti kétszer eljárhassak vonattal Budapestre, a válogatottkeret edzésére. Mindig pozitívan álltak ahhoz, hogy sportolok” – elevenítette fel a múltat Stefanek. A világhírű sportoló ugyan már rég elköltözött Ózdról, de nem felejtette el volt iskoláját. „Ott voltam az 50 éves évfordulón, a lányomat is elvittem, megmutattam neki hol teltek a gimnáziumi évek. Összességében jól éreztem magam a gimiben, az osztályban. Kaptam azért hideget, meleget is, amikor disznóságban vettem részt, de megérdemeltem” – hallottuk Stefanek Gertrúdtól.

A JÖVŐ REMÉNYSÉGE

[23_1.jpg] kulcs2.jpg

Tóth Sándor XI.-ikes diák, az iskola egyik legjobb tanulója. Részt vett portugál, ír és lengyel csereprogramokban. Amikor a jövőről, továbbtanulási szándékáról kérdezzük, azt mondja: „a cél még nem konkretizálódott, de a közgazdaságtan vonz, így ezen a területen szeretnék továbbtanulni a Debreceni Egyetemen, vagy a Corvinus Egyetemen”. A fiatalembernek az angol középfokú nyelvvizsgája már megvan, nemrég volt felsőfokún, aminek az eredményét még nem ismeri. És, hogy hogyan viszonyulnak osztálytársai a kimagasló teljesítményéhez? Erre nevetve így válaszol: „Mindenkinek nem lehet megfelelni. Én a barátaim véleményére adok.”

Vissza