HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
vendégségben

Ünnepre készülve

2016. december 4. (vasárnap) 01:19
 
Szirmabesenyő polgármestere – immár két éve – a korábban területfejlesztési szakemberként országos szinten is jegyzett Huszti Gábor.

Végzettsége szerint településmérnök, családja és születése révén pedig tősgyökeres besenyői. Most, az ünnepi készülődés lázas forgatagában, egy kis sétára és az általa vezetett település rövid bemutatására invitáljuk.

– Polgármester úr, a Miskolc felől érkezők közül sokan meglepetéssel mondják, hogy a 26-os út két oldalán gomba módra szaporodó új létesítmények révén már alig kivehető a nagyváros és a nagyközség közötti határ.

– Magam is örömmel élem meg – no meg teszünk is érte –, hogy nagy múlttal és tekintéllyel bíró vállalkozások és számos új érdeklődő révén milyen felkapottak lettünk. Az önkormányzati és a magánkézben lévő területek remek helyen, kitűnő közlekedési, logisztikai feltételekkel fogadták és fogadják a minket választókat. Az elmúlt negyedévben például két világszínvonalú létesítmény, a Szabó Suzuki-Mazda és a Mercedes szalon, illetve szerviz nyitotta meg kapuit. A PVC-termékeket gyártó Ongropack Kft. hozzánk településének munkálatai pedig nagy erőkkel folynak. A határ elmosódása jót jelent, mert nem csupán földrajzilag erősíti a nagyváros és a nagyközség kapcsolatát.

[4_960] IMG_1571.jpg

– Ha vállalkozni megéri, akkor vajon lakni is érdemes az önök településén?

– Településünk mindig is kedvelt volt. Célunk a még vonzóbbá tétele. Pozíciónk azért különleges, mert élvezhetjük Miskolc előnyeit, ugyanakkor védettek is vagyunk a városi lét esetleges hátrányaitól. Számos mérnök, műszaki szakember, orvos lakik itt, akiknek munkahelyük például a Bosch-nál és a megyei kórházban csak egy kőhajításnyira van a lakhelyüktől. Kulturált környezet, zöldövezet, és elérhető áron megvásárolható lakások, kiváló bölcsőde, óvoda, iskola várják a letelepedni vágyó fiatal családosokat. Jómagam nagycsaládosként és két óvodáskorú gyermek apjaként is, a képviselő-testülettel együtt, azon dolgozom, hogy a lehető legtöbbet nyújtsunk a családoknak. A már itt élőknek és a bennünket választóknak egyaránt. Felújítjuk az óvodánkat, a korábban elhanyagolt játszótereinket, új és új programokat indítunk. Nálunk a bölcsődei, óvodai étkeztetés teljes körűen térítésmentes. Az óvodában bevezettük az angol nyelv oktatását, az öko-iskolánkban pedig…

– Úgy hallottam, hogy ott egy különleges program is beindult…

– A KLIK, az általános iskola, az önkormányzatunk és a Balogh Liget lovardájának együttműködésében a mostani tanévben megkezdődött a lovas-oktatás, amely eddig nagy sikert aratott, és reményeink szerint folytatásra érdemes. Vétek lenne nem kihasználni azokat a lehetőségeket, amelyek eddig is karnyújtásnyira voltak tőlünk. A több mint 180 helyi gyermeket fogadó nyári gyermektáboraink is rendkívül népszerűek lettek, és két év után már hagyományosnak tekinthetők. Ezekhez önkormányzatunk jelentős támogatást nyújt, de az igazi siker elsősorban a szakmai színvonalban rejlik.

[3_960] IMG_6074.JPG

– Annakidején egyik jelszóként a közösségépítést tűzték zászlajukra.

– Nemcsak jelszóként, komolyan is gondoltuk. Olyan nagy, családi programok vannak mögöttünk és állnak előttünk, mint a közkedvelt Röfi - nap, a Családi juniális, a vakációzáró buli, amelyeknek az egy éve – 25 év után – megnyitott kastély és környezete volt a színhelye. Most a művelődési ház előtt, az adventi készülődés helyszínén lázas munka folyik. Izgalmas, játékos programokkal, emelkedett hangulatú ünnepélyes gyertyagyújtással, kézműves vásárral, műsorokkal várjuk a település apraját-nagyját. December 6-án pedig egy lovas Mikulás-show fogadja óvodásainkat és iskolásainkat, mintegy 350 főt, a lovardában. Nem feledkeztünk meg az idősebb korosztályról sem. Az ünnep alkalmából a 65 év feletti lakosaiknak szerény pénzajándékot nyújtunk át.

[2_960] IMG_1585.jpg

– A polgármester adventi várakozása még miben nyilvánul meg? Mit szeretne látni a Mikulás puttonyában vagy a karácsonyfa alatt?

– Jó kérdés, talán a legidőszerűbb kérdés. Számunkra kedvező pályázati döntésekre várunk és újabb pályázati kiírásokra számítunk. Minden erőfeszítésünk a kassza bevételeinek növelésére irányul, és ez a jelenlegi és várható adóbevételek mellett elsősorban az elnyerhető hazai és uniós pénzeket jelenti. Virgács és csoki helyett támogatási forrásokat szeretnék látni, mert azokért eddig kőkeményen megdolgoztunk.

[5_960] advent-szirma.jpg

– Megköszönve a kalauzolást, polgármester úr kinek, mit kíván ebben az ünnepi hangulatban?

– Képviselő-testületünk nevében is – Szirmabesenyő, megyénk, hazánk lakosságának és minden magyarnak, minden jóakaratú embernek – áldott, békés karácsonyt, boldog újesztendőt. Magunknak pedig az előttünk álló feladatok elvégzéséhez további összefogást, kitartást… A döntéshozóknak bölcsességet, mindezek alapján közös sikereket kívánok.

Vissza