HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
fókuszban

MÉRLEGEN AZ IDEI ÉV EREDMÉNYEI

2017. december 9. (szombat) 16:15
 
Az év vége az ünneplés, az elcsendesedés és a számvetés ideje is. Országgyűlési képviselőinket arra kértük, osszák meg lapunk olvasóival, mit tartanak választókerületük fejlődése szempontjából az idei esztendő legfontosabb eredményén.

TÁLLAI ANDRÁS: DÉL-BORSOD A SIKER ÚTJÁRA LÉPETT!

2017 a körzetemben lévő 54 település és az itt élők számára is sorsfordító év volt, hiszen mostanra megszülettek, vagy folyamatban vannak azok a támogatói döntések, látszanak azok a fejlesztési irányok, amelyek érdemben növelhetik turisztikai vonzerőnket, erősíthetik a befektetői kedvet, és javítják a közszolgáltatások színvonalát. Ötvennégy kilométer út újul meg, minden településen kiépül a szennyvízelvezetés, a munkahelyteremtés céljával hét településen fejlesztjük az ipari parkot, vagy a helyi piacteret, 39 településen újulhatnak meg önkormányzati épületek,

[3_960] IMG_4242.JPG

37 településen, több mint ötmilliárd forintot fordítunk a bölcsődék, óvodák valamint az általános iskola fejlesztésére, 13 orvosi rendelő újulhat meg és öt településen épül tanuszoda, vagy új tornaterem. Mezőkövesden a repülőtér, illetve az ipari park, Mezőcsáton az önkormányzat részére visszavásárolt fürdő fejlesztése, míg Nyékládházán egy átfogó városrehabilitációs és turisztikai projektre megítélt forrás nyit új távlatokat. Bízom benne, hogy ez a négy év és a fejlesztésekre szánt 35 milliárd forint érezhető változást fog hozni a dél-borsodiak életében!

CSÖBÖR KATALIN: BORSOD GAZDASÁGI KÖZPONTTÁ VÁLIK

Ismét eltelt egy év. Hiába, jó társaságban, itt minálunk repül az idő. De nemcsak a jó társaság miatt, hanem a számtalan munka miatt is gyorsan eltelt az esztendő. Az idei évben is sokat tettünk azért, hogy Borsod Magyarország egyik gazdasági központja legyen, ahol érdemes vállalkozni, befektetni és termelni, és nem utolsósorban, ahol jó élni. A Spinto, az Ongropack, a Ten Pao, a Sicta, vagy éppen a Bosch – a teljesség igénye nélkül soroltam fel azokat a vállalatokat, amelyek napról napra visszaigazolják, hogy jó úton haladunk.

[1_960] IMG_1481.JPG

Az új vállalkozások, az átadott új utak, a felújított épületek büszkeséggel töltenek el, ugyanakkor, ami igazán számít, az nem más, mint az eredmények mögött lévő munka és teljesítmény. Mert minden, amire büszkék vagyunk, nem valósulhatna meg a helyi emberek kitartó munkája nélkül. Ezért igazán büszke a közösségemre vagyok. Politikusként az a legfőbb feladatom, hogy ennek a nagyszerű közösségnek segítsek abban, hogy elérje a céljait. Ebben számíthatnak rám a jövőben is. A jövő évben új kihívások és célok várnak bennünket, újabb alkalmak arra, hogy megmutassuk, mire vagyunk képesek. Előttünk van azonban a legszebb, és legszentebb ünnepünk. Kívánok minden magyar embernek Kárpát-medencén innen és túl, áldott, békés karácsonyt.

RIZ GÁBOR: ÚJ LEHETŐSÉGEK NYÍLTAK

A gazdaság, az oktatás, a települési infrastruktúra és a sport területén is jelentős fejlesztések zajlottak le 2017-ben Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3. számú választókerületében. A „Paktum” pályázatoknak köszönhetően a foglalkoztatás, a gazdaságfejlesztés területén is új lehetőségek nyíltak meg. Ózdon nappali tagozatos egyetemi képzés indult, a képzési paletta pedig 2018-ban tovább bővül. Az első körös TOP-os pályázatoknak köszönhetően mintegy 10 milliárd forintot sikerült a térség településeire hozni.

[4_960] IMG_1384.JPG

Óvodák épülhetnek, iskolák, közintézmények, orvosi rendelők újulhatnak meg, javul az árvízvédelem. Javult a térség úthálózatának minősége, kerékpárutak épülnek, turisztikai attrakciók létesülnek. Egyre több látogatót fogad szerte az országból a MaNDA két megújult épülete, amire okkal büszkék az ózdiak. Putnokon új uszoda épült, és modernizálták a sportközpontot. A térségben elindult egy olyan folyamat, ahol a szereplők egyre jobban megtanulnak közösen gondolkodni és együttes erővel küzdeni a célok eléréséért .

DEMETER ZOLTÁN: BÜSZKE VAGYOK AZ ELVÉGZETT MUNKÁRA

Nyolcvankét borsodi és abaúji települést magába foglaló 4-es számú választókerület országgyűlési képviselőjeként, nyolc éve képviselem választóimat a Parlamentben. Jól ismernek az emberek akár a választókerület városaiban, Kazincbarcikán, Sajószentpéteren vagy Edelényben, akár a falvakban járok. Jól ismernek, mert számomra az a fontos, hogy ott legyek közöttük, megismerjem örömeiket, tudjak gondjaikról. Nem a térképről ismerem a választókerületemet, hanem a mindennapok találkozásaiból.

[5_960] IMG_5702.JPG

Ez a választókerület az otthonom, itt élek feleségemmel és három gyermekemmel, unokámmal, és ideköt a jövő is. Mindenkivel sikerült szót értenem, hiszen az a fontos, hogy fejlődjön a térség, jobb életkörülményeket teremtsünk az itt élők számára. Büszke vagyok arra, hogy Kazincbarcikán megépült a Don Bosco Sportközpont, megújult az edelényi kastély, megtörtént a Bán Völgye szennyvízberuházása, elindulnak sok száz millió forint értékben a „Zöld Város” beruházások. Büszke vagyok arra, hogy szinte minden településen sikerült építeni, megújítani egy-egy középületet, óvodát, iskolát, orvosi rendelőt, polgármesteri hivatalt, és sok-sok beruházás most van folyamatban. Büszke vagyok arra a munkára, amit ebben az évben és az elmúlt években a választókkal közösen elvégeztünk.

DR. HÖRCSIK RICHÁRD: FONTOS BERUHÁZÁSOK INDULTAK

Meghatározó év volt az idei Abaúj és Zemplén térsége számára, sikeres pályázatokat nyertünk és fontos beruházásokat indítottunk el. A választókörzetemben található településeken összesen 17 milliárd forint értékben több kisebb fejlesztés valósulhat meg az uniós pályázatoknak köszönhetően, a munkák több helyen már elkezdődtek. Tokaj-hegyalja kiemelt fejlesztési térséggé nyilvánítása is további lendületet adhat a beruházásoknak, több tízmilliárdos turisztikai fejlesztésre lesz mód, ha az előkészítés befejeződik.

[2_960] IMG_9171.JPG

A turisztikai beruházások mellett fontos az infrastruktúra fejlesztése is. Az újhelyi vasútvonal 23 milliárd forint összköltségű villamosítása végre elkezdődött, rövidesen befejeződik az M30-as Tornyosnémetinél húzódó szakaszának építése is, a Miskolcig hátralévő autópálya-szakasz építése pedig egy éven belül megkezdődik.

Vissza