HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Az Elmű-Émász tehetséges és rászoruló gyermekeket támogat idén Adventkor is

2018. december 4. (kedd) 00:10
 
Az ELMŰ-ÉMÁSZ az adventi jótékonysági programja középpontjába ismét a tehetséges és rászoruló gyermekek támogatását állította.

Az elmúlt évek hagyományának megfelelően ezúttal is kiemelt figyelmet fordítanak a gyermekekre, és olyan intézményeknek nyújtanak adományt, amelyek küldetésüknek tekintik a tehetséggondozást. Az Igazgatóság tagjai egy-egy adományozási esemény mentoraként segítik a jótékonykodást.

[1_960] 2.jpg

A karitatív rendezvények sora december 3-án Miskolcon kezdődött, ahol Franz Retzer, az ELMŰ-ÉMÁSZ Hálózati Divíziójáért felelős igazgatósági tagja 3 millió forint értékben adott át jelképesen pénzadományt 10 Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, tehetségfejlesztéssel foglalkozó intézmény vezetőjének. A rendezvényen beszédet mondott Demeter Ervin, kormánymegbízott. A támogatott intézmények ezúttal alsózsolcai, kazincbarcikai, hercegkúti, mezőkövesdi, miskolci, ózdi, tállyai, pálházai és sajószögedi iskolák voltak. Ezen a napon a Berzéki Perczel Mór Óvodában ajándékok átadására is sor került az ottani óvodások számára, melyeket az elmúlt évek hagyományának megfelelően a Társaságcsoport vezetői egyenként, személyre szólóan vásároltak a gyermekek kívánságai alapján.

Koncz László, a Társaságcsoport Értékesítési Divíziójáért felelős igazgatósági tagja december 4-én Gyöngyösön tartott ünnepség keretében összesen 3 millió forint összegű pénzadományt adott át Heves megyei, tehetségfejlesztéssel és készségfejlesztéssel foglalkozó szervezeteknek. A rendezvény résztvevői között volt dr. Seszták Attila, a Heves Megyei Kormányhivatal főigazgatója és Horváth László, országgyűlési képviselő is.

[2_960] 3.jpg

A támogatásokból bélapátfalvai, gyöngyösi, kápolnai, parádi, pétervásárai és tarnaleleszi projektek támogatása valósul meg. Ezt követően, december 7-én Horváth Krisztina, az ELMŰ-ÉMÁSZ Pénzügy és Szolgáltatás Divíziójáért felelős igazgatósági tagja Salgótarjánban Nógrád megyei óvodák vezetőinek adott át jelképesen összesen 3 millió forintot, melyből 58 óvoda támogatása valósul meg.

Az eseményen részt vettek Becsó Zsolt és Becsó Károly országgyűlési képviselők és Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke. A jótékonysági akciósorozat december 20-án Csepelen zárul, ahol dr. Marie-Theres Thiell elnök asszony, az ELMŰ-ÉMÁSZ Női Fórumának tagjaival, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködésben meleg ételt és szaloncukrot osztott rászorulók számára.

A rendezvényen készült további képeinket itt tekinthetik meg:  https://www.facebook.com/pg/kulcs.kozeletkulturacsalad/photos/?tab=album&album_id=2409179282644583

 

(fotók: Kulcs Magazin)

Vissza