HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANAJÁNLÓVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESÉLETMÓDX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

Kárpátaljai vendégek szüreteltek Borsodban

2019. október 8. (kedd) 10:33
 

Október elején a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat meghívására a Kárpátaljai Megyei Tanács delegációja 2 napos látogatásra érkezett Miskolcra és Tarcalra

A Megyei Önkormányzat Kárpátalját megcélzó pályázatot nyert el a határon túli kapcsolatokat, együttműködést támogató Bethlen Gábor Alaptól. A „Testvér-települési programok és együttműködések” című pályázati felhívás keretében együttműködve – a két térség közötti évtizedes kapcsolatra alapozva, annak támogatása céljából –, a 2019-es évben a támogatásból két programot kíván megvalósítani.

_MG_2627.jpg

_MG_2636.jpg

Az első program részeként 2019. június 24-26. között Török Dezső a megyei önkormányzat elnökének képviseletével 12 fős delegáció utazott ki Kárpátaljára, akik első nap kerekasztal megbeszélést folytattak a két térség közötti együttműködés aktuális feladatairól, a turizmus népszerűsítéséről és a kulturális, hagyományőrző rendezvényekről. A program részeként a két megye további 3 évre (2019-2021) írt alá Együttműködési Megállapodást.

_MG_3041.jpg

A fő célkitűzés a két megye közötti szakmai, partneri kapcsolat szorosabbá tételét tűzték ki elsősorban az idegenforgalom, a turizmus-vendéglátás, a vállalkozások és a testvértelepülési kapcsolatok bővítése tekintetében. A pályázati program második részeként, most 8 fős delegáció, Mihajlo Rivisz (kárpátaljai Megyei tanács elnöke) vezényletével érkezett Kárpátaljáról, akikkel október 3-án közösen kerekasztal megbeszélést folytattak a két térség közötti együttműködési tapasztalatokról, a turizmus népszerűsítéséről és a kulturális, hagyományőrző rendezvényekről.

_MG_3512.jpg

A megyei önkormányzat fontosnak tartja a kárpátaljai kapcsolatokat. Szirmabesenyő és Huszt együttműködési megállapodását az elnökök jelenlétében 2017. decemberben a Megyeházán írták alá. Másik két testvértelepülési megállapodás aláírására került sor a IV. Megyenapon Mezőkövesden. Itt Bükkábrány Község Ilonca településsel és Sajóbábony Város Homok településsel írtak alá ilyen megállapodásokat. Ezt a hagyományt folytatva volt jelen több Borsod-Abaúj-Zemplén megyei polgármester, aki hasonló szándékkal érkezett Kárpátaljára.

org_cfbf811b55a4ea0c_1570192072000.jpg

További képek:  https://www.facebook.com/pg/kulcs.kozeletkulturacsalad/photos/?tab=album&album_id=2662017524027423

A csütörtöki program részeként előadást tartott Majoros László borász: „A Tokaj-hegyaljai szőlőtermesztés és borvidék és a Majoros Birtok borászatának és borainak bemutatása” címmel. A rendezvény folytatásaként pénteken, Tarcalon került megrendezésre az I. KÖZÖS TESTVÉRTELEPÜLÉSI SZÜRET, Butta László, Tarcal polgármesterének útmutatásával, a település nevezetességei, gasztro kultúrája és borászatainak  megismerése.

(VT)

Vissza