HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
ajánló

Nők, férfiak, egyenlők? – A Babaházat mutatják be Miskolcon

2022. április 13. (szerda) 13:37
 

Az évad utolsó premierjére készül a Miskolci Nemzeti Színház. Április 14-én a Babaház lesz látható Béres Attila rendezésében, Czakó Juliannával és Görög Lászlóval a főszerepben. Ibsen 1879-ben megírt darabja miatt Európa-szerte vitáktól volt hangos a sajtó és a színházi nézőtér. A világ szerencsére változott a Nóra ősbemutatója óta, és Ibsen kérdésfelvetése is jócskán megelőzte saját korát. De vajon a mi korunk meghaladta-e már Ibsent?

Babaház-középen-Görög_László-fotó-Éder_Vera.jpg

Nóra és Helmer házasok. Szeretik egymást. Mindenük megvan: pénz, pozíció, gyerekek, bár a pénz és a pozíció inkább Helmeré, Nórának maradnak a gyerekek. Amikor Helmer tudomására jut egy régi bűn, amit Nóra – férje érdekében – elkövetett, a megértés legcsekélyebb szándéka nélkül taszítja el feleségét magától. Nóra ekkor jön rá, hogy házassága nem igazi szövetség, ő maga pedig csupán díszes keret férje portréján. Összecsomagol, és gyerekeit hátrahagyva, elhagyja családját. Ennyi a történet. A polgári közönség felháborodott, a női emancipáció hívei lelkesedtek. Elhagyhatja-e egy anya a gyermekeit? Mit vár el a társadalom egy nőtől és mit bocsájt meg egy férfinak? Inkább nők és férfiak vagyunk, női és férfiszerepekkel, vagy elsősorban emberek és egyenlők?

Béres Attila ezekre keresi a választ legújabb rendezésében, aminek kiindulópontja éppúgy lehet az „éljen a feminizmus”, mint a „megtehet-e ilyet egy nő?” felvetés. – Inkább az „éljen a feminizmus” szemszögéből közelítettünk a darabhoz, de egy Nóra-próbafolyamat során a második kérdést sem lehet megkerülni. Azt hiszem, hogy ha lefújjuk a port a darab korba ágyazott részleteiről, akkor az alapkérdés – van-e egy nőnek annyi szabadsága, joga és kötelessége egy házasságban, mint egy férfinak – ma ugyanolyan érvényes, és egyértelmű nemmel megválaszolható, mint Ibsen idején. Változtak az arányok, jobb a helyzet, mint száz éve, de a társadalmi konvenciók Magyarországon még mindig alárendelt pozícióba sorolják a nőket – magyarázza a rendező. Helmer és Nóra házassága ráadásul látszatra nem is olyan rossz: szépen élnek, szép gyerekeik vannak, minden szép körülöttük. Az egész alatt azonban kimondatlan feszültségek izzanak, leplezett agresszió és függőségben tartás az egyik oldalon, megfelelési kényszer és a függőség kényelmének elfogadása a másikon. – A darab ezért is lehet sokaknak érdekes, mert nem a szélsőségek terepén mozog, hanem a jól ismert hétköznapiságén. Ettől függetlenül nem tartom feminista darabnak a Nórát, mert leszűkíti az értelmezést. Ez elsősorban egy párkapcsolat története, egy nagyon lassan változó társadalmi elvárással a háttérben. Ezért is találóbb a Babaház cím, amit Kúnos László fordítása (és Ibsen eredeti címadása) nyomán mi is használunk Ari-Nagy Barbara dramaturggal – fejti ki Béres Attila.

Babaház-Görög_László-Czakó_Julianna-Gáspár_Tibor-fotó-Éder_Vera.jpg

Hozzáteszi, az az érdekes Ibsen szövegében, hogy nem kell nagyon sokat változtatni rajta, hogy egy mai városi, középosztálybeli család jelenjen meg előttünk, egy család, ami lehetne akár magyar is. – Elsősorban a nagyon 19. századi részleteket kellett lefaragnunk, például a cselédet, dajkát, akiket száz éve még a magyar átlagpolgár is meg tudott fizetni, ma azonban már nagyon más társadalmi réteget idéz be, ha egy házban állandó személyzet van. A szöveg sűrűbb lett, gyorsabb tempójú, új elem mindössze annyi van benne, hogy az Ibsen által eredetileg táncnak leírt produkciót, amellyel Nóra készül fellépni, egy dalra cseréltük ki – árulja el a rendező. Horesnyi Balázs Jászai-díjas, Érdemes Művész díszlettervező igencsak különleges látványvilágot álmodott meg a darabhoz, ugyanis a játékteret tetőtől talpig citromsárgába öltöztette. – A díszlet sárgája inkább esztétikai, mint szimbolikus döntés eredménye. Olyan teret képzeltünk el, amely modern, letisztult, otthonszerű, de annyira mégis absztrakt, hogy ne a realista részleteire figyeljünk. A monokrómia kicsit elemeli a valóságtól, egy keretet képez, amely kiemeli a benne történteket – avat be a részletekbe Béres Attila.

A főszereplő Nórát Czakó Julianna kelti életre a Játékszín sárga terében, aki elmondása szerint nagyon örül a szerepnek. – Szerintem minden színésznőnek a szerepálmai között ott van Nóra. Ibsen 1879-ben írta ezt a történetet, ami akkoriban nagy port kavart, de úgy vélem, hogy meg lehet találni ennek az igazságát ma is. Sok olyan súlyos történet van, mint amilyen ez, és talán jó az, ha a néző ezt láthatja, szembesülhet vele, hogy ez akár az ő életében is így van. Rájöhet, hogy ő is egy dobozba zárja magát, - csak hogy egy kicsit a Tartuffe előadásunkat idézzem -saját babaházába menekül – véli a színművésznő. – Nórának megvan a saját igazsága. Bár egy törvénybeütköző dolgot követett el, ő tényleg mindent a családjáért tesz. Elhiszi, hogy neki az a feladata, hogy mindent feláldozzon értük, saját magát pedig a végtelenségig a háttérbe szorítsa és elviselje, hogy mindenki azt gondolja róla, hogy mindenre alkalmatlan, mert nagy válságban még nem volt az élete. Aztán szép lassan kiderül, nagyon sok munka és áldozat van a háttérben, amit minden nap meg kell neki hoznia a tökéletes látszat fenntartása érdekében, mert ezt várja el tőle mindenki. Mindezek mellett mégsem gondolom, hogy áldozat lenne. Reményeim szerint egy izgalmas és különleges előadást láthatnak a nézők – összegzi Czakó Julianna.

(Miskolci Nemzeti Színház)

(Fotók: Éder Vera)

Vissza