HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Elindult a „Három folyó kincse” határon átnyúló turisztikai program

Ma 10:44
 

2026. március 17-én Cigándon, a Városi Művelődési Központban rendezték meg a „Három folyó kincse” (#3rivers) elnevezésű, magyar–szlovák együttműködésben megvalósuló turisztikai fejlesztési program nyitókonferenciáját. Az Interreg VI-A Magyarország–Szlovákia Program támogatásával megvalósuló projekt célja, hogy a Bodrog, a Tisza és a Latorca által határolt térség természeti és kulturális értékeire építve erősítse a Bodrogköz turisztikai vonzerejét, valamint új lehetőségeket teremtsen a határ menti együttműködéseben.

A konferenciát Oláh Krisztián, Cigánd város polgármestere nyitotta meg. Elmondta, hogy Bodrogköz egy hatalmas érték a Kárpát-medencében, ahol együtt van a természet szépsége, a történelmi örökség és az az élő hagyomány, amely a napjainkban is körülvesz bennünket. Fontos minden olyan kezdeményezés, mely a térség turizmusát erősíti. A #3rivers projekt pedig éppen erre hivatott. Nem egy településről szól, hanem az egész vidék számára jelenthet kitörési pontot. Magyar és szlovák partnerek dolgozhatnak együtt azért, hogy az Alsó- és Felső- Bodrogköz ne csak két ország peremterülete legyen, hanem egy közös turisztikai térség központja, és amely nem egy felfedezetlen vidék, hanem egy fel nem fedezett lehetőség.

Oláh_Krisztián.jpg

Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a Bodrogköz értékei akkor tudnak igazán kiteljesedni, ha a térség szereplői együtt gondolkodnak a fejlesztésekről és közösen építik a jövőt. Mint fogalmazott, a most induló #3rivers program nem csupán különálló beruházásokat jelent, hanem egy tudatosan felépített, határon átnyúló együttműködést, amelyben magyar és szlovák partnerek dolgoznak együtt azért, hogy a Bodrogköz egységes, jól felismerhető turisztikai desztinációvá váljon. Kiemelte: a projekt különlegessége abban rejlik, hogy a térség erősségeit – az ökoturizmust, a kerékpáros fejlesztéseket, a pihenőhelyeket, látogatóközpontokat, valamint a kulturális és történelmi örökséget bemutató kiállításokat – egymással összekapcsolva kínál komplex élményt a látogatóknak. Hangsúlyozta azt is, hogy a fejlesztések a helyben élők számára is új lehetőségeket teremtenek, mert erősítik a helyi vállalkozásokat, munkahelyeket hozhatnak létre, és hozzájárulnak ahhoz, hogy a fiatalok számára is vonzóbb legyen a térségben maradni.

Bánné_dr_Gál_Boglárka_3.jpg

A konferencián felszólalt Pataky Károly, Kassa megye alelnöke is, aki a határon átnyúló együttműködések jelentőségét hangsúlyozta. Mint mondta, ennek a projektnek az a fő erőssége, hogy a magyar és szlovák partnerek közösen, egy cél érdekében dolgoznak: azért, hogy a fejlesztések eredményeiből végérvényben a Bodrogköz települései és lakossága profitálhasson. Kiemelte: amellett, hogy Kassa megyét képviseli, az egyik fejlesztési helyszín, Királyhelmec polgármestereként külön öröm számára, hogy a térség szlovák központjában ennek a projektnek köszönhetően megvalósulhat a Csonkavár és környéke komplex fejlesztése.

A szakmai program során a résztvevők előadásokat hallgattak meg a határon átnyúló turisztikai fejlesztések lehetőségeiről, valamint a projekt konkrét beruházási elemeiről.

Filep Réka, a BORA 94 Nonprofit Kft. vezető projektmenedzsere bemutatta a Területi Akciótervet, melynek keretében ismertette a célterületet, a térség lehetőségeit és kihívásait, valamint a jövőképet és fejlesztési irányokat. Ezek alapján a cél, hogy a Bodrogköz egy olyan fenntartható turisztikai desztinációvá váljon, amely egyszerre ötvözi a természetközeli kikapcsolódás, a kulturális örökség és az aktív turizmus élményét. Mint mondta, a projekt a Bodrogköz ma még kevésbé ismert, széttöredezett kínálatát kívánja egy integrált szemlélet alapján fejleszteni. A tervezett fejlesztések lehetővé teszik, hogy a térség rövid idő alatt egy jelentős ugrást hajtson végre annak érdekében, hogy mind Magyarország, mind Szlovákia turisztikai kínálatában láthatóvá váljon, a nemzetközi szabványoknak való megfelelés pedig alkalmassá teszi, hogy az európai piacon is releváns szereplőként jelenhessen meg.

20260317_103911.jpg

„A Bodrogköz kapui” elnevezésű beruházási projekt keretében a cigándi Bodrogközi Múzeumporta és a királyhelmeci Csonkavár környezete fejlesztésének egyik üteme valósul meg. Cigándon az új látogatóközpont létrehozásával a Bodrogközi Múzeumporta tovább bővíti funkcióit, mivel jelenleg nem áll rendelkezésre a látogatócsoportok fogadására alkalmas, nagyméretű fedett tér és a szükséges kiszolgálóhelyiségek, valamint Dave Gould (Guttman Dezső cigándi származású amerikai koreográfus, táncrendező) és Román Sándor (szintén cigándi származású világhírű táncművész, koreográfus) örökségét és a helyi tánchagyományokat bemutató kiállítások is nyílnak. Királyhelmecen a Csonkavár környezetének revitalizációja keretében megtörténik a helyi közlekedési utak felújítása, zöld területek rendezése, kisebb építészeti elemek kialakítása és a közvilágítás modernizálása.  Az elképzelésekről Gál Károly tervező és Dr. Balogh Csaba, Királyhelmec alpolgármestere számolt be a konferencia résztvevőinek.

„A múlt életre kel” beruházási projektben Karcsán a tájház, mint történelmi-kulturális helyszín felújítása, kiállító- és bemutatótérrel, raktárral és vizesblokkal történő bővítése valósul meg, továbbá a kiállítási tárgyak részleges digitalizálása is megtörténik. Királyhelmecen a Csonkavár romjának részleges rekonstrukciója keretében egy kilátópontot alakítanak ki, ahonnan lenyűgöző panoráma nyílik a környező tájra, és lehetőség nyílik a vár megtekintésére annak megőrzött, torzó állapotában. Az épület hiányzó részeinek modern faépítkezéssel való kiegészítése pedig védett tetőt biztosít a várnak, így a gótikus rom és a modern faépítészet kombinációja egyedülálló műemléket hoz létre. A fejlesztéseket Gál Károly tervező és Gönczy Bertalan, a Helmeczium Kft. ügyvezetője mutatta be.

A projekt harmadik fontos pillére a „Felfedezetlen aktív turisztikai paradicsom” címet viseli. Mint ahogy Lenka Diškantová, a Kassa Megyei Önkormányzati Régió Közlekedési Infrastruktúrája Nonprofit Szervezet projektmenedzsere beszámolt róla, megvalósul a Bodrogköz kerékpáros infrastruktúrájának fejlesztése és modernizálása: az Alsó-Zempléni kerékpáros főúthálózat korszerűsítése, amely a Bodrog és a Latorca folyók gátjain halad. A Kositras Eperjesi Kerékpáros Csoport koordinátora, Viera Štupáková ismertette, hogy a projekt keretében kijelölésre kerül egy 63,6 km hosszú kerékpáros túraútvonal, mely olyan látványosságokat kapcsol össze, mint a Latorca fölött ívelő függőhíd, a Tárkányi sóhivatal, a Tisza menti homokos strandok, Zemplénagárd - Tisza átkelő kompja, a Révleányvári természetvédelmi terület ősi fehér nyárfájával, a lácacsékei történelmi templom, a perbenyiki Majláth-kastély, a királyhelmeci Csonkavár, valamint a leleszi Szent Gotthárd-híd. Elkészül továbbá egy kerékpáros központ, amely a körtúra kiinduló- és célbázisa lesz. A Szlovák Ornitológiai Társaság elnöke, Matej Repel egy Őrös község mellett megvalósuló különleges madármegfigyelő állomás terveit ismertette, melyhez pihenőhelyet és információs táblákat is kapcsolnak majd. A projekt keretében mindezek mellett Pácinban a Mágochy–Alaghy–'Sennyey-kastély kiállításainak komplex fejlesztése történik, de a kastélyt körülvevő Bárókertben egy tanösvényt is kialakítanak, továbbá a ma még hiányzó látogatóirányítási rendszer is kiépül.

Nagy Júlia turisztikai szakértő, az InnoTime Hungary Kft. ügyvezetője, a #3rivers projekt határon átnyúló turisztikai jelentőségéről beszélve elmondta, hogy a projekt célja, hogy a földrajzilag és kulturálisan egységes, de a határ által korábban széttagolt Bodrogközt egy közös, határon átnyúló turisztikai desztinációvá formálja. A térség erőssége a sokszínűségben rejlik, azonban jelenleg nincs egységes, piacképes kínálat. A fejlesztés lényege tehát az értékek összekapcsolása, közös márka és élményalapú turisztikai csomagok kialakítása. A projekt így járulhat hozzá a térség láthatóságának növeléséhez, a többnapos tartózkodás ösztönzéséhez és a helyi gazdaság erősítéséhez.

Projektazonosító: HUSK/2401/01/2.4/001

Projekt címe: Három folyó kincse

Projekt acronym: #3rivers

A területi akcióterv teljes költségvetése: 3 609 883,40 €

ERFA támogatás: 2 887 906,72 €

Vissza