Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye közgyűlése kiáll a területi önkormányzatok megtartása mellett
Ma 08:53Kiállt a vármegyei önkormányzatok megtartása mellett a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés, miután 23 igen és 2 tartózkodó voks mellett közös állásfoglalás kialakítását szavazták meg a képviselők a testület csütörtöki ülésén.
Az állásfoglalásra vonatkozó javaslatot tartalmazó előterjesztés szerint a közgyűlés kinyilvánítja, hogy készen áll minden olyan feladat ellátására, amellyel a vármegyében élők, a helyi közösségek érdekeit tudja szolgálni. A grémium emellett egyetért a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖOSZ) azon anyagával, amelyben a területi középszint megerősítését és a vármegyei önkormányzatok területfejlesztési és koordinációs szerepének újrapozícionálását helyezi előtérbe.
A közgyűlés felkérte elnökét és a MÖOSZ-t, hogy képviseljék ezt az álláspontot a kormányzati szervekkel történő egyeztetéseken a vármegyei önkormányzatok megerősítése érdekében. Az előterjesztés szerint a közgyűlés azért tartja szükségesnek a vármegyei önkormányzatok megtartását, mert azok meghatározó szerepet töltenek be a területfejlesztési és fejlesztéspolitikai intézményrendszerben, valamint a települések és a kormány közötti kapcsolat fenntartásában.
Ennek kapcsán a közgyűlés elnöke szóbeli kiegészítésében elmondta, hogy megalapozatlannak és ezért sértőnek tartja, hogy kifizetőhelynek nevezik a vármegyei közgyűléseket. - Tudom, milyen munkát végez a testület és maga az önkormányzat, az itt dolgozó munkatársaink, ezért ezt vezetőként, pártállástól függetlenül is visszautasítom - mondta. Bánné dr. Gál Boglárka kiemelte azt is, hogy a vármegyei önkormányzatok megszüntetésére vonatkozó kormányzati nyilatkozatok mögött elsősorban politikai megfontolások, nem pedig megalapozott szakmai érvek állnak. - A vármegyei önkormányzatok működéséről megfogalmazott minősítések arra utalnak, hogy a kormányzati szereplők nem ismerik a területi önkormányzatok tényleges feladatait, és a feladatok ellátásához biztosított állami finanszírozás nagyságrendjét, annak felhasználását. Ez nem egy szakmai döntés, hanem politikai harc. Én csata helyett továbbra is a párbeszédben és a közös munkában hiszek, mert mindannyiunk érdeke a vármegye, az ország fejlődése - tette hozzá a közgyűlés elnöke.
A képviselők azzal érveltek a vármegyei önkormányzatok mellett, hogy azok megszüntetésével a kistelepülések érdekképviselete mellett a területfejlesztések összehangoltsága és a térségi együttműködés is gyengülne. Szalai Szabolcs, a vármegyei közgyűlés fidesz frakciójának vezetője szerint a vármegyei önkormányzatok megszüntetése nem csupán egy közigazgatási intézmény megszüntetését jelentené, hanem a helyi demokrácia szétverését is, ugyanis a testületekben 2029-ig megválasztott képviselők ülnek.
Szajlai János, a Mi Hazánk Mozgalom vármegyei közgyűlési csoportjának vezetője is előterjesztést nyújtott be, „Javaslat Magyar Péter miniszterelnök és a TISZA országgyűlési képviselőinek, a vármegyei közgyűlések megszüntetésére és hamis képviselői jövedelmekre vonatkozó nyilatkozatai elleni tiltakozásra” címmel, amelyet a grémium megszavazott.
Az 1. napirendi ponthoz, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye országgyűlési képviselőinek bemutatkozásához pedig hiába várta a közgyűlés a képviselőket, közülük egy sem jött el, így a konstruktív párbeszéd is elmaradt. A közgyűlés nyilvános ülésén emellett meghallgatta és elfogadta a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi- és Iparkamara tavalyi tevékenységéről szóló tájékoztatót, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye közúthálózatának helyzetéről szóló, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye nemzeti parkjainak tavalyi tevékenységéről szóló tájékoztatót is.
A képviselők végül zárt ülésen döntöttek több önkormányzati elismerés odaítéléséről.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza








