Közbiztonságért és Tűzbiztonságért díjat adtak át a vármegyei közgyűlésen
Ma 11:30A legkiválóbb, és munkájuk során példamutató szakembereket ismertek el a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés áprilisi ülésén. A rendes ülést megelőzően a vármegye közbiztonságáért elismerés mellett díjazták a legkiemelkedőbbeket a tűzbiztonság területén is.

A vármegye közrendjének, közbiztonságának szolgálatában kiemelkedően tevékenykedő, példamutató szakembereknek ítélték idén is oda a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Közbiztonságáért Díjat. Olyan szakembereknek, akik magatartásukkal általános elismerést vívtak ki a lakosság körében is. Az elismerést Bánné dr. Gál Boglárka, a vármegyei közgyűlés elnöke, valamint Czinege László dandártábornok adta át. A Vármegyei Közgyűlés a Vármegye Közbiztonságáért Díjat adományozott Fóris Zsolt rendőr alezredesnek, aki 26 esztendővel ezelőtt kezdte meg hivatásos szolgálatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság állományában nyomozó, majd főnyomozó beosztásban. Méltatásában elhangzott, hogy 2000 óta szolgált a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Sajókazai Rendőrőrsének állományában, nyomozó beosztásban, de volt csoportvezető, és a Közrendvédelmi és Határrendészeti Osztály Határrendészeti Alosztályának alosztályvezetője, valamint a Közlekedésrendészeti Osztály vezetője is.

2019-től a Bűnügyi Igazgatóság Bűnmegelőzési Osztályának főelőadója, a tavalyi évtől pedig főnyomozóként látja el feladatait. Mint elhangzott: ha szükséges, munkaidőn felül, a szakmai tevékenységre fókuszálva segíti az iskolaőrök és a koordinátorok napi munkáját. Szakmai hozzáértése országos fórumokon is elismert, feladatait magas szintű hivatástudattal és elkötelezettséggel végzi. Fóris Zsolt mellett a Vármegye Közbiztonságáért Díjat vehette át Kocsis István alezredes, aki 1997-től a Budapesti Rendőr-főkapitányság állományában szolgált mozgóőr beosztásban, majd áthelyezték a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Putnoki Rendőrőrsére járőr beosztásba, majd körzeti megbízott, később nyomozó lett, de vezette az Ózdi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály Közrendvédelmi Alosztályát is, 2022-ig, azóta pedig a Putnoki Rendőrőrs vezetője.

A díjazottal kapcsolatban az elismerés átadásakor elhangzott, hogy Kocsis István rendőr alezredes dinamikus és határozott vezetői-irányítói képességgel rendelkezik. Hivatásos rendőri szolgálatának kezdetétől kiemelkedő hivatástudattal és szorgalommal látja el a feladatait. Kapcsolatteremtő képessége, szóbeli és írásbeli kifejezőkészsége átlag feletti, rendelkezik a beosztásából eredő feladatok magas szintű megoldásához szükséges elemző- és ítélőképességgel.

Az elismerést harmadikként Szerencsi Árpád ezredes vette át, aki hivatásos szolgálatát 1996-ban kezdte nyomozóként a Miskolci Rendőrkapitányságon. Kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként 2002-ben a Miskolci Rendőrkapitányság Vasgyári Rendőrőrsén parancsnok-helyettesnek nevezték ki, majd az Avasi Rendőrőrs parancsnoka, később a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság kapitányságvezetője lett. Jelenleg a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese.

A vármegyei közgyűlésen átadták a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzata Tűzbiztonságáért Díját is, amelyet idén Varga András tűzoltó alezredes vehetett át. Az elismerést olyanok kaphatják meg, akik a vármegye tűzvédelme, tűzbiztonságának megteremtése érdekében szolgálati feladataikat hosszú időn át kiemelkedően, példamutatóan végezték. Varga András tűzoltó alezredes több mint két évtizede szolgálja a lakosság biztonságát, a katasztrófavédelem ügyét. Szakmai pályája 2001-ben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Mentésszervezési Osztályán kezdődött. 15 évvel ezelőtt pedig a Tűzmegelőzési Osztály kiemelt főelőadójaként szolgált, de vezetőként helyt áll a Sárospataki Polgári Védelmi Kirendeltség élén is, majd a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Védelmi Bizottság titkár-helyettese lett, ahol a katasztrófavédelmi felkészülés, a védekezési feladatok összehangolása és a válsághelyzetek kezelésének stratégiai szintű támogatása tartozott a feladatkörébe. 2021 óta a Vármegyei Tűzoltó Szövetség elnöke.

A Vármegye Tűzbiztonságáért Díjat idén dr. Mezősi Tamás tűzoltó ezredes kapta meg Varga András mellett.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza








