HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
színes

A KKV-k 80 százaléka tervez fejlesztést

2015. január 26. (hétfő) 22:10
 
Egyre többen gondolkodnak hitel felvételben az alacsony kamatoknak köszönhetően. A Széchenyi Kártya Program hitelkonstrukcióit 2015-ben is állami segítséggel igényelhetik a vállalkozások.

A kormány nemrégiben meghosszabbította a kamattámogatást és a garanciát, így ennek és az alacsony jegybanki alapkamatnak köszönhetően továbbra is nagyon alacsony nettó éves kamat mellett vehetik igénybe a program hitelkonstrukcióit a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások.

Kiemelt jelentősége van a kedvező források biztosításának, hiszen a kis- és középvállalkozások 80 százaléka tervez valamilyen fejlesztést a közeljövőben, derült ki a Széchenyi Kártya Programot irányító KAVOSZ Zrt. év végi felméréséből.

NŐ A BERUHÁZÁSI KEDV
A beruházást tervező vállalkozások 84 százaléka legalább részben uniós forrást is szeretne igénybe venni a projekt megvalósításához. A KAVOSZ 1000 mikro-, kis- és középvállalkozás vezetőjének megkérdezésével készítette el aktuális reprezentatív kutatását. Ennek során a vállalkozások tervezett beruházásaival és az ezekhez szükséges forrás biztosításával kapcsolatos kérdésekre is választ adtak a cégvezetők. A válaszokból kiderül, hogy a kkv szektorban idén tervezett beruházások 17 százaléka ingatlan vásárlását vagy építését, 15 százaléka székhely, telephely korszerűsítését, 19 százaléka informatikai fejlesztést, 27 százaléka pedig gép vagy berendezés beszerzését célozza meg. A megkérdezett vállalkozások jellemzően többféle kisebb fejlesztés megvalósítását tervezik. A tervezett beruházások értéke 24 százalékban 5 millió forint alatti, 39 százalékban 5 és 20 millió forint közötti és 17 százalékban 20 és 50 millió forint között van.

HITEL A MEGVALÓSÍTÁSHOZ
A vállalkozások többségének nem áll rendelkezésére a teljes beruházás megvalósításhoz szükséges összeg, így  az alacsony kamatoknak köszönhetően egyre többen mernének hitelt felvenni a megvalósításhoz, a hitelfelvételt tervezők aránya 77 százalék, az igényelni kívánt hitelösszeg 68 százalékban 10 millió forint alatt van. Az olcsó hitelek mellett egyre nagyobb várakozás előzi meg a 2014– 20 időszak uniós pályázati lehetőségeit, a beruházást tervezők 84 százaléka jelezte, hogy a fejlesztéshez uniós forrást is szeretne igénybe venni, ami jelentős növekedés a félévvel korábbi eredményekhez képest, amikor a válaszadók 47 százaléka tervezte a pályázati részvételt.A válaszadók 46 százaléka még sosem pályázott korábban, és sokan félnek attól, hogy nem tudnak majd megfelelni a követelményeknek, vagy nem boldogulnak a pályázati dokumentációval. A pályázatok kiválasztása és elkészítése mellett a vállalkozások jelentős részének a finanszírozással is akad problémája, 40 százalékuknak a szükséges önerő biztosításához, 37 százalékuknak pedig az elnyert támogatási összeg előfinanszírozásához hitellehetőségre lenne szüksége. Mind a kutatás eredményei, mind a folyamatos vállalkozói jelzések azt mutatják, jelentős igény mutatkozik a hasonló hitelkonstrukciókra, amelyek segítségével elkerülhető lenne az előző ciklusban tapasztalt probléma, hogy – vagy a pályázatokhoz szükséges önrész hiányában, vagy amiatt, hogy az elnyert támogatást csak a beruházás megvalósítása után fizeti ki az EU – számos vállalkozás elesett a pályázati lehetőségektől. Emiatt a KAVOSZ továbbra is szorgalmazza, hogy a 2014-2020-as időszakban a vállalkozások valamennyi pályázathoz automatikusan igényelhessenek a Széchenyi Kártya Programban önerő kiegészítő és a támogatást megelőlegező hiteleket.

HITELEK, KAMATOK
A kamattámogatás mértéke hitelkonstrukciónként eltérő, összességében 1 és 5 százalék között mozog. Öt százalékpont a kamattámogatás a Széchenyi Beruházási Hitel, az uniós pályázatokhoz igényelhető Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel és a Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitel hitelszerződések teljes összegéhez, az adott ügylet futamidejének első három évére. A három konstrukcióhoz továbbra is kapcsolódik a hitelekhez nyújtott készfizető kezességvállalás díjának 50 százalékáig terjedő állami támogatás. Ezzel jelenleg a beruházási és az önerő kiegészítő hitel éves nettó kamata 1,6 százalék, az uniós támogatást megelőlegező hitel 1,1 százalék. A folyószámlahitel a piacon lévő hasonló konstrukciók közül az egyik legolcsóbb, 5,1 százalék éves nettó kamat mellett maximum 25 millió forint hitel vehető fel. Az Agrár Széchenyi Kártya konstrukcióhoz továbbra is 4 százalékos a Földművelésügyi minisztérium által nyújtott kamattámogatás. A folyószámlahitel így jelenleg 2,1 százalékos kamat mellett érhető el a gazdálkodóknak és a feldolgozóknak. Az agrárium igényeire szabott hitelkonstrukciót a mezőgazdasági termékek előállításával, feldolgozásával és forgalmazásával, erdő-, vad- és halgazdálkodással foglalkozó mezőgazdasági őstermelők, családi gazdálkodók, egyéni vállalkozók, illetve társas vállalkozásként működő kis- és középvállalkozások vehetik igénybe.

(Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara)

Vissza