HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
színes

Kastélyban működik az ónodi könyvtár

2022. április 25. (hétfő) 12:03
 

Új helyszínen várja olvasóit a felújított könyvtár Ónodon.

Számtalan emlék köti az ónodiakat a Török-kastélyhoz, hiszen korábban ott működött az általános iskola. A felújításnak köszönhetően azonban most már a helytörténeti kiállítás mellett 3 helyiségben a könyvtár is helyet kapott. Az eredményes pályázatnak köszönhetően megújult a bútorzat, valamint az informatikai eszközök fejlesztése is megvalósult.

Az átadási ünnepségen Tarnóczi József, a község polgármestere hangsúlyozta: fontos, hogy a könyvtár végre méltó helyen várja olvasóit. A település vezetője szerint a mostani fejlesztéssel egy közösségi tér, egy találkozási pont is létrejött. A könyvtár költöztetésében szakmai és módszertani segítséget nyújtott a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője szerint Ónod folyamatosan épül, szépül, és ezért érdemes dolgozni. Meg kell őrizni az értékeket, valamint meg is kell ismertetni azokat az itt élőkkel. Lehetőséget kell biztosítani a vidéki embereknek, ehhez járult hozzá a mostani beruházás.

5924cf27-76e4-4631-850e-f2da9df34653.jpeg

Az ünnepségen Ládi Gabriella, az Ónodi Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola művésztanára helyi vonatkozású népdalcsokrot adott elő, bemutatva ezzel a település értékeinek egyikét.

Varga Gábor, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója átadta a község polgármesterének Szekeres Erzsébet, Magyar Örökség-díjas textil- és képzőművész grafikáját. A művész azzal a szándékkal adományozta meseillusztrációit a megyei feladatokat is ellátó könyvtárnak, hogy minden felújított kistelepülési szolgáltatóhely kapjon 1-1 darabot munkáiból.

A Nemzeti Kulturális Alap 3.150.000 Ft-os támogatásából valósult meg a beruházás, melynek ünnepélyes átadóját 2022. március 25-én tartották.

Vissza