HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
színes

Muhi Zarándoknap

2015. április 17. (péntek) 21:23
 
A Muhi csata 774. évfordulóján az idei esztendőben is megemlékeztek a templomosok az elhunyt nyolcvan templomosról, Ugrin érsekről és a több ezer magyar áldozatról a Muhi mellett található emlékműnél.

A Templomos Lovagrend újjáalakulása óta, azaz 1997-től erre minden esztendőben sor kerül.

A megemlékezés szentmisével kezdődött, a Jézus Szíve Katolikus Templomban, Kóczán Árpád tábori lelkész jóvoltából és Árvai István plébános celebrálásával.

[1_960] 2.JPG

Az ünnepség a Csatamező Emlékhelynél folytatódott. Az idei rendezvény fővédnöke Kun Szabó István vezérőrnagy, a társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár volt. Az ünnepi beszédet dr. Téglás Gyula alezredes, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály Programiroda irodavezetője mondta.

[2_960] 3.JPG

A beszédet követően a Gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnázium tanulói adták elő a meghatóan szép műsorukat. Végül a műsor befejezéseként a koszorúzás következett.

[3_960] 5.JPGA Honvédelmi Minisztérium, az önkormányzat, az egyházközség, a Templomos Lovagrend, intézmények, civilszervezetek és sokan mások helyezték el koszorúikat Kálmán Herceg, Ugrin érsek és a templomosok kopjafájánál. A  Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár katonái díszlövéssel emlékeztek a hősökre. A megemlékezés a Magyar takarodó kürtön történő eljátszásával ért véget.

[4_960] 4.JPG

A 303/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 1. sz. melléklete alapján Muhi, a Muhi Csata Emlékmű történelmi emlékhely. A Nemzeti Örökség Intézet, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság együtt a Honvédelmi Minisztériummal egy együttműködési szándéknyilatkozatot tervez aláírni Muhi Község Önkormányzatával és a Templomos Lovagrenddel a Muhi Emlékhely felújítása és megmentése érdekében.

Ungvölgyi János

(fotók: Varga Tamás T.)

Vissza