HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
színes

Apák és fiúk

2017. október 7. (szombat) 17:12
 
Sok kis- és közepes vállalkozás esetében jelent gondot az utódlás kérdése. Mert mi történjen akkor, ha a gyerekek más érdeklődési körűek, más pályát választanak, nem a családi vállalkozásban képzelik el a jövőjüket? Velük szemben irigylésre méltó helyzetben vannak azok, akiknek a fiuk, lányuk, gyerekkorától szinte együtt él a céggel, és természetes, hogy ők veszik át a stafétabotot. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tagvállalatai közül mutatunk be kettőt, ahol már a fiatalabb generáció is ringbe szállt.

VERES JÓZSEF: „BOLDOG VAGYOK, HOGY ÍGY ALAKULT”

A kazincbarcikai Veres ’98 Bt. most költözött új telephelyre, a KOLORLAB Innovációs Központba. Már itt ülünk le beszélgetni a cég alapító tulajdonosával, Veres Józseffel és az ügyvezetővel, Veres Attilával. Apa és fia nagy kedvvel idézi fel a kezdeteket, a kis könyvkötészeti műhelyt, ahol 1982-ben kezdte meg a munkát Veres József, és ahol Attila gyerekként gyakran megfordult, figyelt, majd bele-bele kontárkodott a munkába. Annak ellenére, hogy nyilvánvaló volt az érdeklődése a könyvkötészet, a nyomdászat iránt, műanyagipari feldolgozó lett, ám végül győzött az eredeti vonzalom, és a miskolci Szemerében – Simon József oktató irányítása mellett – megszerezte a könyvkötő szakképesítést, később pedig a nyomdai síknyomó gépmesteri végzettséget.

„Nem erőltettem, maga választotta ezt az utat, és ma már ő viszi a cég ügyeit, a partnereink többsége őt ismeri” – mondja büszkeséggel a hangjában az édesapa. Hozzáteszi, boldog, hogy így alakul, hiszen ez jelenti a folytonosságot, a fejlődést a családi vállalkozás számára. Meg aztán van kivel vitatkozni, és van miről, mert mind a ketten maximalisták, ami a munkát illeti.

Veresék számára fontos a kamarai önkéntes tagság, mert sok segítséget kaptak munkájukhoz az évek során a BOKIK-tól. „Bemutatkozhattunk a kamarai rendezvényeken, ami növelte az ismertségünket, jogi tanácsokat kaptunk, és a tanulóképzés területén is jó a kapcsolatunk a munkatársakkal” – sorolják az érveket.

[0_960] bokikveresek.jpg

A társaság hazánkban kizárólagos gyártója az optikai, látszerészeti tároló-dobozoknak, tároló-szekrényeknek, de exkluzív díszdobozaik – amelyek között például ékszer-, porcelán-, kristály- és serlegtartók vannak – szintén országszerte keresett termékek, sőt már exportra is gyártanak. Népszerűek a plaketteknek, érmeknek, okleveleknek készített míves kazettáik, különleges dobozaik is. Gyakorlatilag igyekeznek mindent elkészíteni, amit a megrendelők igényelnek, nem hátrálnak meg a különleges, egyedi ötletek megvalósítása elől sem. Ennek és a minőségi kivitelezésnek, valamint a határidők pontos betartásának köszönhető népszerűségük, az, hogy partnereik egymásnak ajánlják őket. Ami a munkamegosztást illeti, a termékek prototípusának elkészítése az édesapa feladata, és háttérből segíti a fia munkáját, aki minden energiájával a cég gyarapodásáért dolgozik. Minden termékük egyformán kedves nekik – legyen az akár a legkisebb doboz –, hiszen a hét fős vállalkozásban mindent kézzel készítenek. A tervek között a folyamatos fejlődés, a géppark megújítása, újabb ügyfelek felkutatása és minőségi kiszolgálása szerepel.

 

Amire büszkék:

2012-ben a minőségi grafikai kartonokat gyártó holland Eska Grafic Board pályázatán egy orvosi segédeszköz-dobozzal elnyerték az európai első díjat, és 114 ország közül világelsők lettek. 

2013-ban a megyei „Príma díj” átadóján átvehették a megye legjobb könyvkötészete díjat.

 

BELLOVICS KÁLMÁN: „A FIAM BELENŐTT A VÁLLALKOZÓI LÉTBE”

A családi legendárium szerint Bellovics Krisztián nyolc éves volt, amikor villanyszerelő édesapja távollétében – kis segítséggel – becsövezett egy szoba-konyhás lakást. Nem csoda, hogy a fiú maradt a családi vállalkozásban, és ma már – a munkát a papával megosztva – ő vezeti az épületvillamossági rendszerek kivitelezésével foglalkozó Bell-Vill Kft.-t.

Bellovics Kálmán 1984-ben alapította a vállalkozást, és iparosként szolgálta a megrendelőket, a fiú tehát ebbe nőtt bele, és látva a szakma iránti vonzódását, az édesapa úgy döntött, célirányosan felkészíti a vállalkozás vezetésére. Nem volt nehéz dolga, Krisztián jó tanítványnak bizonyult. A két Bellovics és a háttérből támogató édesanya áldozatos munkájának köszönhetően a cég folyamatosan fejlődött, így 2009-ben kft.-vé alakult.

A fiatalember pedig, hogy szakmai tudását gyarapítsa, villamosmérnöki diplomát szerzett a Miskolci Egyetemen – munka mellett.

[1_960] bokikbellovicsek.jpg

A kft. vezetésének átvétele – mindkettejük szerint – zökkenőmentesen zajlott, hiszen közösek a célok, és a megrendelők is jól ismerik apát és fiát. Az igényes, minőségi munkáért személyes garanciát vállalnak, és minden esetben a legmodernebb technikát alkalmazzák az ügyfelek igényeihez igazodva. Kis munkát és nagy munkát is elvállal a 6 fős csapat, amely 2015-ben költözött az új telephelyre, Miskolcra a Zsolcai kapuba. Referenciáik között ipari csarnokok, egészségügyi intézmények, óvodák, iskolák, műemléképületek, szórakozóhelyek, családi házak, villák egyaránt szerepelnek. Az általános villanyszerelés mellett foglalkoznak karácsonyi dekoráció világítások kialakításával, épületautomatizálási és elektronikus vagyonvédelmi rendszerek tervezésével és kiépítésével.

„Társként dolgozunk, megosztottuk a feladatokat. Enyém többek között a tanulóképzés – a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve –, a napi ügyek intézése, a fiam pedig a megrendelőkkel, a kivitelezéssel foglalkozik. Büszke vagyok rá, és nagy öröm, hogy van, aki tovább viszi, amit én több mint harminc éve elkezdtem” – mondta a cégalapító. 

Kiemelt munkáik

Hell cégcsoport (Szikszó)

Avalon Park (Miskolc)

Angel Petrol benzinkút (Szikszó)

Dobó Katica bölcsőde (Miskolc)

Katica bölcsőde (Miskolc)

Folyamatban:

PATEC csarnok (Miskolc)

Hell magas raktár (Szikszó)

 

 

Vissza