HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
színes

Egri csillagok Szikszón is

2008. szeptember 8. (hétfő) 15:57
 
Az idei abaúji nyár legtöbb nézőt vonzó szabadtéri színházi előadását tartották Szikszón, szeptember 5-én.

Az Óvodaparkban kialakított „színházteremben” ezerötszázan nézték meg az Egri csillagokat, a darab végén a közönség állva, vastapssal köszönte meg a társulatnak a lélekemelő élményt. A Szikszói Társalgókör Szikszóért és Abaújért Egyesület tagjai mertek nagyot álmodni, és sok-sok munkával, támogatók – így főtámogatóként a megyei önkormányzat és a Raiffeisen Bank Zrt. – megnyerésével néhány hét alatt megszervezték az előadást.
Bartha Ferenc, a társalgókör tagja, az előadás egyik szponzora lapunknak elmondta: ez a program egy tervezett sorozat nyitórendezvénye volt. Szándékaik szerint a magyar hagyományokat őrző, a történelmi múltat feldolgozó darabokat szeretnének Abaújba, közelebbről Szikszóra hozni. Ennek első gyöngyszeme volt az Egri csillagok. Akik ott voltak, láthatták, tapasztalhatták: magasra tették a mércét a szervezők. És bár tömeg volt – buszokkal, autókkal érkeztek az érdeklődők a megye különböző részeiből –, tökéletes rendben zajlott le a program. „Az előadás szépsége, a mondanivaló nemessége magával ragadta a nézőket, és ezzel a lelkiállapottal nem fér össze a rendbontás” – hallottuk Bartha Ferenctől.

[4_180] EgriCsillagok1.jpg [2_180] EgriCsillagok2.jpg

[6_300] Kozonseg.jpg

[1_180] EgriCsillagok3.jpg [3_180] EgriCsillagok4.jpg
[5_180] EgriCsillagok5.jpg [7_180] EgriCsillagok6.jpg

A kistokaji Szerencsés Gergő már másodszor látta az előadást. Egerben a várban először, most pedig Szikszón. Mint mondja: igazi Egri csillagok rajongóvá vált. Elolvasta a könyvet is, egyes részeit fejből tudja. Kovács Orsolya és Nagy Enikő Tiszaújvárosból érkeztek. Csillogó szemmel mondták: nagyon tetszett a darab. Kedvencük Cecey Éva és persze Bornemiszsza Gergely volt, leglátványosabbnak pedig a tűzijátékkal színesített csatajelenetet tartották.

Vissza