HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
színes

Tarcalon őrzik Szent Iván éjszakájának hagyományait

2009. június 20. (szombat) 09:22
 
A Tarcali Könyves Kálmán Művelődési Ház és Könyvtár szeretettel vár mindenkit évente ismétlődő rendezvényére, amely Szent Ivánhoz kötődik.

A június 27.-én lebonyolítandó program „Szerelmesek éjszakája” elnevezéssel vált ismertté a Tokaj-hegyaljai pátriában.

A „Mézédes források földje”

[5_300] szentivan02Tarcalon azt tartják, ezen az éjszakán próbára teheti szerelmét, megerősítheti párkapcsolatát aki akarja, mindenki fellángolhat és újakat gyújthat, felidézheti a múltat, bepillanthat a jövőbe, bódulhat és bűvölhet a bájitalok fogyasztásával, fogyasztatásával.

A program délután három órakor a sárospataki Foltos Pille Kör kiállításának megnyitójával indul a „6 Puttonyos Borfaluban,” majd a Polgármesteri Hivatal épületén elhelyezik a települést óvó-védő koszorút. A Szerelmesek Éjszakája az Amfiteátrumban bonyolódik, színpadra lép a Királyhelmeci Apolló táncegyüttes, a Sunflowers moderntánc csoport, az LTJ moderntánc csoport, a POM-POM Família Zenekar.
[3_300] szentivan01A HEKUBA kör előadása szerelmes versekre és jelenetekre fókuszál, majd a Harlequin TSE bemutatója, továbbá a Tarcali Hagyományőrző Egyesület műsora következik.
„Úgy ég a tűz, ha tesznek rá” címmel Gerák Andrea népzenei koncertjének örülhetnek a résztvevők, illetve bokázhatnak a táncházban, a „Tényleg Zenekar” közreműködésé mellett. Este kilenckor kezdődik a POM-POM Família Zenekar koncertje, majd tíz órakor meggyújtják a varázstüzeket hagyományőrző énekek és táncok kíséretével. A tűzugrást, cseresznyeevést követi a Zafire Tűzzsonglőrök bemutatója, majd retró-buli és kareoké-parti következik. A színpadi programok mellett jóslás, számmisztika, kártyavetés, asztrológia, misztikus kézműves ház, ajándéktárgyak vására, hegyaljai borkülönlegességek, tarcali ízek, bódító-szédítő bájitalok várják az érdeklődő közönséget. Az idei programot Koncz Ferenc a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés alelnöke nyitja meg.

Néphagyományok más vidékeken

A tarcali események bemutatása után nem árt egy rövid ismertetés a gyökerekről. Nos, a nyári napforduló ünnepét jövendőmondásra is különösen alkalmasnak tartották egykor. Karcagon és Kéthelyen a Szent Iván-nap előtti kakukkszó olcsó, az utána való drága gabonát jósolt. A palóc lányok a tűz kialvása után a kenderföldre mentek, és ott egyenként a kenderbe heveredtek. Azt tartották, hogy amelyikük után a letiport kender feláll, az egy éven belül férjhez megy.
Abaúj-Torna megyében a fiatal házasok 13 szem parazsat tettek egy fazékba. [2_300] szentivan03Az asszony felhajította a fazekat jó magasra, és ha egy szem parázs sem hullott ki belőle, boldog családi életre számíthattak. A néphit szerint Szent Iván előestéjén virágzik a páfrány. Az aranyosan fénylő virág csak néhány pillanatig él, azután elhervad és elenyészik. Aki keresve-keresetlen mégis rálel, érteni fogja az állatok nyelvét, meglátja a földbe rejtett kincseket.
A dunántúli Somló vidékén úgy tudják, hogy a boszorkányok a páfrány virágának köszönhetik mágikus erejüket és tudásukat. A szatmári Sárközben azt is tudni vélték, hogy aki megszerzi a páfrány virágát, nem csak az állatok, hanem a füvek és a fák beszédét is megérti. A páfrány virágát vagy magját egykor Európa-szerte láthatatlanná tevő varázsszernek tartották. A néphit szerint azonban szinte lehetetlen megszerezni, mert a bimbó fakadását kísérő mágikus fuvallat mély álmot bocsát az emberre. Sokan úgy tudják, hogy abban a pillanatban, amikor a virág kinyílik, odarepül egy apró madár, és elragadja az ember elől. Mások viszont azt tartják, hogy maga az ördög szakítja le, mivel nem akarja, hogy más is rendelkezzen az általa birtokolt mágikus erővel.

[6_960] szentivan06

[1_960] szentivan05

[4_960] szentivan08

[7_960] szentivan07

Archiv fotók - SfL

Vissza