Újranyomják Vizsolyban a Károli bibliát
2011. január 20. (csütörtök) 17:31„Ahogy Vizsolyba kerültem, az első perctől foglalkoztatott ez a lehetőség. Az Isten ráállított erre az útra amin végig kell mennem. Pátoszosan mondhatnám, hogy küldetéstudatom van” – magyarázta Daruka Mihály, miért is vágott bele az eredetivel megegyező, kézműves technológiával készülő biblia nyomtatásába. „Kérjetek és adatik. Számos technikai nehézség adódott, de mindig jött a megoldás, megtaláltam az interneten, vagy segítőkész szakemberekre találtam – mint Timkó Gyuri bácsi, a legidősebb élő betűszedőmester –, akik segítettek elkészíteni a korhű kézi nyomdagépet, vagy a betűket metszeni. Összesen 8 típusú betűkészlet 264 karakterét kell kimetszeni. Most kezdtem az öntést. A szedés is nagy feladat lesz, mivel mintegy 4,5 millió betűből áll a biblia! Az eredetiből 800 példány készült Mantskovits Bálint nyomdájában. Mivel egyetlen nyomdagép van most 200-at készítünk. Nem kufárkodok, nem adok el egyetlen kötetet sem, hanem inkább ajándékba adom majd azoknak, akik segítenek munkával, vagy anyagiakkal a nyomtatásban, mint tette egykoron Rákóczi Zsigmond!”
Akik anyagilag is szeretnék segíteni a korhű biblia készítését azok akár egy-egy betű jelképes gazdájává válhatnak. Az időpontok különleges egybeesése folytán a kocsonyafesztivál díszvendégeként Miskolcon kezdik el a hasonmás Károli biblia nyomtatását, amivel 2015-ben, a hitújító Kálvin János emlékév végére szeretne elkészülni Daruka Mihály.