HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESÉLETMÓDX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Egy kis megyetörténet 7. – Az újmassai vaskohó

2020. május 4. (hétfő) 11:41
 

Egykoron a felvidéki bányavárosok voltak Magyarország nehézipari centruma, a kuruc korban felzárkózott Gömör, majd néhány évtizeddel később Borsod is. A térségben adott volt a vasérc, a szén és a fában gazdag erdőségek, a völgyekben pedig a víz. Fazola Henrik, híres egri kovácsmester (manapság díszkovács iparművésznek neveznénk) 1765-ben Diósgyőr közelében, a Bükk mélyén indított kohászati vállalkozást, amely 1770-ben az udvar anyagi támogatását is elnyerte. Két év múlva elkészült az első vasolvasztó Ómassán. Szakembereket a Felvidékről és a messzi Stájerországból hoztak, feldolgozó üzem is épült a kohó mellé. A berendezés 1820-ig üzemelt.

Művét fia, Frigyes folytatta, aki a selmeci akadémián tanulta ki a szakmát. Apja nyomdokaiba lépve folytatta a vasgyártást és új kohót épített  1813-ban – amely ma is látható Újmassán. A beruházást az is ösztönözte, hogy javában tartott a napoleoni háború, s nem csak élelmiszerre, ruhára, hanem fegyverre is szüksége volt a hadseregnek, ahhoz pedig sok-sok fém kellett… A vasolvasztó építésével párhuzamosan megindult a Garadna-patak gáttal történő elzárása, hogy az aszályos nyári hónapokban is biztosítsák a vasművek vízellátását. A feltöltés után megszületett a Hámori-tó, amely manapság kedvelt idegenforgalmi célpont.

De vissza az őskohóhoz! A négyszögletű, terméskőből kialakított csonka gúla alakú kohót háttal a hegyoldalnak építették, s elől, az északi oldalon csapoltak. A belső térfogata 22 köbméter volt. Az érc olvasztásához szükséges energiát faszén tüzeléssel állították elő, az adagsúly 5,6 tized tonna volt a végtermék pedig napi 1300 kg vas. A levegőt négyrészes fújtató biztosította, a mozgatáshoz szükséges energiát pedig egy 7 méter átmérőjű vízkerék szolgáltatta. A kohó mellé feldolgozó műhelyt is telepítettek, ahol a farkaskalapácsok mozgatásáról ugyancsak vízzel hajtott kerekek gondoskodtak.

A nagyolvasztót 1832-ben átépítették. A XIX. század második felében megindult vasútépítésnek, gőzmalmoknak köszönhetően egyre nagyobb lett az ország vas- és acél igénye, az újmassai ipartelepet viszont a vidék domborzati adottságai miatt nem lehetett tovább bővíteni, ezért az a döntés született, hogy Miskolc és Diósgyőr közt építenek fel egy új, modern üzemet. A régi ipartelepen 1867-ben szűnt meg a termelés, az új gyár nagyolvasztója pedig 1870-ben készült el. A kohászat túlélte Trianont, két világháborút, de a rendszerváltást követő gazdasági struktúraváltást nem.

Az újmassai kohó állapota a leállítását követően folyamatosan romlott. A vas- és acél országában, a nagy nehézipari konjunktúra idején arra is jutott pénz és energia, hogy megmentsék a létesítményt. A restauráció 1951-ben kezdődött. 1979-ben egy vasverőt is építettek mellé. Az út túloldalán pedig egy szabadtéri ipari skanzent alakítottak ki. Mindez az 1960-ban létrehozott Kohászati Múzeumhoz (Felső-Hámor) tartozik. Az őskohó szomszédságában buszmegálló és a garadnai kisvasútnak állomása is van.  Május 4-től ide is ellátogathatnak.

(Csontos László)

Vissza