HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESÉLETMÓDX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
színes

Miért olyan népszerű a LED TV? Milyet vegyünk?

2020. augusztus 3. (hétfő) 10:04
 

A televízió feltalálása óta a család találkozási pontja a házban. Számos dolog megváltozott az első TV megjelenése óta, ma már nem szükséges megvárnunk, hogy leadják a sorozat következő részét műsoridő szerint, nem szükséges családi kompromisszumot kötnünk, hogy melyik csatornát nézzük. Ott az internet, valamint a PC, laptop, tablet, okostelefon, melyekből egy mai háztartásban általában több is megtalálható. Mi szükség tehát egy dobozra a ház közepén, ami egyszerre csak egy dolgot tud, és azt sem feltétlen akkor, amikor mi akarjuk?

Nos, egyfelől, ez nem teljesen igaz. Természetesen a televízió-gyártás lépést tart a technikai vívmányokkal, kompatibilis lehet a különféle kütyükkel, és ma már egyáltalán nem csak tévézni lehet a tévén. Másfelől pedig igaz; egy doboz a ház közepén, ami nem mozdul sehova, és épp ez is ad neki legitimitást; továbbra is itt gyűlik össze a család apraja-nagyja, nem szoktuk rakosgatni, leülünk köré együtt, és megnézzük, milyen műsor megy.  

A TV tehát egyáltalán nem veszített népszerűségéből, bár ahogy említettük, haladva a korral, folyamatosan új technológiákkal gazdagszik, valamint új funkciókat lát el. Lássuk, milyen a napjainkban leginkább használatos televízió!  

A képernyő típusa alapján, manapság alapvetően három televízió típust különböztetünk meg, az LCD, a LED és az OLED technológiájú TV-kijelzőket. Először is lássuk mi a különbség a három típus között!  

Az LCD, azaz a folyadékkristályos kijelző lényege, hogy egy folyadékkristály-rétegen polarizált fény halad keresztül. Napjainkra ezt a technológiát kiszorította a piacot uraló LED televízió. Ez jóval energiatakarékosabb technológia, valamint sokkal jobb képminőséget is biztosít. A LED kijelzők tulajdonképpen LCD panelek, amelyek más típusú megvilágítást kaptak. Az OLED kijelzők viszont önálló fénykibocsátó panelekkel rendelkeznek, ami igen drágává teszi őket. Ez viszonylag új technológia, a magas áruk miatt nem képesek versenyezni a méltán népszerű LED televíziókkal.  

Hogyan válasszunk TV-t? Több szempontot is figyelembe szoktak ilyenkor venni, de mindenki számára a TV nagysága az elsődleges tulajdonság. Mekkora legyen a TV? Minél nagyobb, annál drágább, de annál jobb is? Nos, ez nincs teljesen így. Nagyon fontos ugyanis a kép minősége, amely egyáltalán nem a TV nagyságától, hanem elsősorban a felbontástól függ. Sőt, az ugyanolyan felbontású, de különböző méretű televízióknál, mindig a kisebb tévén szebb a kép, hiszen a kisebb felületen eloszlott pixeleket kevésbé érzékeljük. Ha például Full HD TV-t választunk, abban az esetben minden ilyen felbontású készülék ugyanannyi (kb. 2 millió) pixellel rendelkezik. Ha 4K-s televíziót választunk, melynek lényegesen jobb a képfelbontása, a televíziózás élménye is sokkal jobb lesz.  

Full HD TV-k esetében a javasolt távolságok a következők: 1,5 méternél kisebb távolságból maximum 80 cm átmérőjű képernyőt válasszunk, 1,5-2 méternél legfeljebb 100 cm-es képernyő a javasolt, 2-2,5 méter távolság esetén 102-115 cm közöttit vegyünk, 2,5-3 méterhez 116-140 cm-es TV dukál, és ha akkora a nappalink, hogy akár több mint 3 méterre tudjuk elhelyezni a kanapét a TV-től, az esetben akár 142 cm feletti készüléket is vásárolhatunk.  

A televízió kiválasztása során fontos szempont a képfrissítési frekvencia is. Ez átlagosan 60 és 240 Hz között mozog, és tulajdonképp azt adja meg, hogy egy másodperc alatt hányszor frissül a megjelenített kép.  

Ahogyan azt már említettük, a mai TV nem csak TV. Mint mindenféle technikai eszközből, televízióból is választhatunk okos verziót. De mire jó az úgynevezett Smart funkció? Nos, először is, internetcsatlakozásra van lehetőség; YouTube-ozhatunk, Netflix-ezhetünk, Facebook-ozhatunk. A másik jó dolog a Smart TV-ben, hogy összekapcsolható mindenféle más Smart eszközzel; a telefonunk kijelzőjét megoszthatjuk a nagy képernyővel. Televíziónkat összekapcsolhatjuk továbbá hangprojektorral, házimozi rendszerrel, Blu-ray lejátszóval és felvevővel, valamint játékkonzolokkal is.

Vissza