Hahó Könyvtár(s)ak döntő tizenharmadszor is
2025. május 30. (péntek) 11:55Döntőjéhez érkezett a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár olvasásnépszerűsítő versenye, a Hahó, Könyvtár(s)ak. A népszerű vetélkedő szóbeli fináléját 2025. június 2-án, hétfőn délelőtt 10 órától tartják az intézmény központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.).
A könyvtár ebben az évben már tizenharmadik alkalommal hirdette meg vármegyei olvasásnépszerűsítő levelezős játékát. A kiírás szerint Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye bármely településéről nevezhettek a vetélkedőre az általános iskolák harmadik és negyedik osztályos tanulóiból álló négyfős csapatok. A műveltségi vetélkedő két írásbeli fordulóból és egy szóbeli döntőből áll.
A játékba csaknem 100 tanuló (25 csapat) kapcsolódott be. 2025-ben is egy-egy kortárs szerzővel és műveikkel ismerkedtek meg. (Darvasi László: Trapiti; Nyulász Péter: A fürdők réme című műve). A vetélkedővel a szervezők célja, hogy a gyerekeket könyvtárba járásra ösztökéljék, valamint csoportban dolgozásra, együttműködésre is inspirálják őket.
A döntőben 16 iskola csapata képviselteti magát, 9 miskolci és 7-en a vármegyéből, Bükkábránytól Taktakenézen át egészen Hercegkútig.
A zsűri elnöke az előbb említett egyik könyv szerzője, Nyulász Péter lesz. Nem babra megy a játék a csapatok számára, hiszen a nemes versengés fődíja egynapos buszos kirándulás a Bükkalja központjába, Bogácsra, ahol Vig Balázs meseíróval találkozhatnak a gyerekek. E mellett további értékes ajándékok is gazdára találnak.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza