HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
autó-motor-sport

Szentlélekre tekerhetünk

2009. június 19. (péntek) 19:59
III. Szentlélek-kupa elnevezéssel rendeznek kerékpáros egyéni amatőr időfutam-versenyt június 21-én, vasárnap. A viadal fővédnöke Katona Ferenc, a Szentléleki Turistapark vezetője. A 14 kategóriában az országúti és hegyi-kerékpárral indulókat külön értékelik. A rajt Miskolc-Garadnán (a bánkúti út elágazásától 500m-re, Bánkút irányába) lesz, míg a célt a Szentléleki Turistaparkban jelölték ki a rendező Kis-Galya KSE munkatársai.


A verseny napján, a rajtnál,  9:15-10:30 között, 1300 forint befizetése ellenében még lehet nevezni. Az első sportoló 10 órakor vág neki a 7,2 km-es táv teljesítésének, majd a többiek egy percenként követik egymást a rajtnál. Kerékpáros fejvédő használata kötelező, hiánya kizárást von maga után!

A célba érkezett versenyzők időeredményei, Szentléleken a Turistapark területén elhelyezett táblán folyamatosan olvashatóak lesznek. Ezért mindenkit arra kérnek, hogy a célban ne zavarják az időmérőket! A KRESZ szabályainak betartása kötelező! A Turistapark területére a verseny teljes ideje alatt nem lehet beállni, de a célegyenes után lévő kanyar bal oldalán található parkolóból egy perc alatt mindenki felsétálhat az eredményhirdetésnek is otthont adó komplexumba. A parkban minden távját befejező versenyző frissítőt, valamint a Turistapark és az Outdoor Túra és Kerékpárbolt jóvoltából egy kis harapnivalót kap. Valamennyi induló emblémázott kerékpáros zoknit vihet majd haza.

forrás: Szücsi média

Vissza